Az első generációs Mazda6-os a 2002-es Genfi Autószalonon debütált, az eltelt időben 5 százalékos piaci részesedést szerzett a középkategóriában, s kontinensünkön mintegy 450 ezer példányban értékesítették. Magyarországon idáig 4645 darab Mazda6-os talált gazdára, az új típustól pedig első piaci évében 900 darabos eredményt vár az importőr. Szép számok, szép tervek, s nagy szerencséje a Mazdának, hogy a háborúhoz ütőképes fegyverrel is rendelkezik.

A második generációs Mazda6 három motort örökölt elődjétől, melyek mindegyike frissítésre került. Fogyasztásuk és károsanyag-kibocsátásuk így természetesen kedvezőbb, mint korábban. A paletta legnépszerűbb tagja a részecskeszűrővel szerelt kétliteres közös nyomócsöves MZR-CD turbódízel, melynek teljesítménye 140 lóerő, maximális nyomatéka pedig 330 Nm 2000-es fordulatnál. Fogyasztása 6,7 százalékkal alacsonyabb, mint a kifutó kétliteres túrbódízel erőforrás.
Az 1,8-as és 2.0-ás MZR benzinmotor is az elődmodellből származik.  A kétliteres teljesítménye 147 lóerő, fogyasztása 10,3 százalékkal alacsonyabb a korábbinál. Az 1,8 literes alapmotor teljesítménye 120 lóerő, ez az aggregát pedig 11,7 százalékkal kevesebb üzemanyaggal éri be elődjénél.

A „nagy durranás” mégis csak a korábbi 2,3-as motort leváltó 2,5 literes MZR benzinmotor. Elődjénél négy lőerővel erősebb, 170 lóerős, teljesítménye pedig 226 Nm. A növekedés ellenére a fogyasztás ennél a változatnál is kevesebb lett, a japán mérnököknek 6,9 százalékot sikerült faragniuk. A nagyobb teljesítményt ráadásul egyenletesebben és „hallhatóan” csendesebben adja le a Mazda6, köszönhetően a nagyobb merevségű blokknak, a dupla tömegű csillapításnak és a rugalmas lendkeréknek. A motorzaj csökkentése érdekében csökkentették a kipufogórendszer ellenállását is.

Az autó felfüggesztése is nagyszerűen sikerült. Keményebb lett a lengéscsillapítás elöl, a kettős keresztlengőkaros rendszert két új felfüggesztési ponttal egészítették ki. Hátul maradt a multilink felfüggesztés, de a lengéscsillapítók a korábbinál függőlegesebb helyzetbe kerültek. Mindez azt eredményezi, hogy az új Mazda6 kormányzása hihetetlenül precíz lett, viselkedése abszolút kiszámítható, a gördülési komfort pedig felsőbb kategóriás autókéval vetekszik. A szakadó esőtől vízzel megtelt kátyúkkal tarkított, nem túl jó minőségű hegyi utakon problémamentesen viselkedett a kocsi, kifejezetten barátságosan reagált a hirtelen terhelésváltásokra, s szinte rátapadt arra az ívre, amelyikre csak ránéztünk vagy akár gondoltunk.

Egyébként ezen az útszakaszon tűnt fel az autó talán egyedüli negatívuma: vékonyra sikeredett a kormánykerék. A felhasznált bőr tapintása nagyszerű, a „magunknak rendezetett kvázi Monte Carlo-ralin” sem izzasztó, de egy alapvetően sportos karakterisztikájú autóhoz – amelyben még az üléspozíció is meglehetősen alacsonyan van – vastagabb volán kell. Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a kormánykeréken visszahajló ujjaimmal … A tesztvezetés után az autó fő tervezője megkért, hogy őszintén mondjuk el benyomásainkat, mire én megemlítettem neki volános problémámat. Megígérte, hogy foglalkozni fog a kérdéssel, hiszen így bizonyos embereknél nem teljesül a Kizuna. A Kizuna, vagyis az erős érzelmi kötődés, ami az egész formatervezési projekt szlogenje volt. Kíváncsian várom a facelift-et …

A két és fél literes motor gyakorlatilag minden fordulatszám-tartományban elegendő dinamizmusról gondoskodik. A szerpentinen gyakorlatilag elfelejthettük a sebességváltót, hiszen a negyedik fokozat bőven elég volt ahhoz, hogy kanyar előtt a motorféket is kihasználva lelassítsunk, illetve kellő lendülettel lehetett kigyorsulni kanyar után. Itt érdemes megemlíteni a fékeket, amelyek fáradhatatlanul végzik a dolgukat, precízen adagolhatók. Az autópályán viszont jól jön a hatsebességes váltó, még 200 km/h-s sebességnél sem pörög túl sokat a motor, és csendes marad az autó.

A 2,5 literes motor GTA és GT felszereltséggel választható. Ez többek között Bi-Xenon világítást, Bose prémium audio rendszert, fény- és esőérzékelő automatikát, bőr-szövet / bőr üléshuzatot, elektromosan állítható, memóriás ülést, 18 colos alufelniket tartalmaz. A legnagyobb benzines modell induló ára 7,719 millió forint.