„Ez egy esztelen verseny volt. Az ismételt rajt után már tudtuk, hogy dobogós helyen érhetünk célba, de gondoltam volna, hogy ma nyerhetek? Hát nem. Ilyen futamut vártunk tavaly – az összes őrültségével és biztonsági autójával – s most megkaptuk. A tegnapi nap a hibázás miatt nagy csalódás volt, de azt mondtam, hogy ma ki kell maradnom a csetepatékból és ezt is tettem. Nagyszerű, hogy egy autóval célba értünk, nem is akárhol, hanem az élen. Köszönet az egész csapatnak.” – szögezte le a versenygyőztes pilóta.

Daniel Ricciardo kitűnő formában van. Ez volt zsinórban negyedik dobogós helyezése a Red Bull pilótájának, aki pályafutása ötödik győzelmét szerezte a Forma-1-ben. Sok biztonsági autós fázis és az őrült azeri kavalkád is hozzásegítette a nagy mosolyú pilótát az első helyhez. Azért persze saját ügyességére is szüksége volt, hiszen miután Vettel és Hamilton kiesett a pikszisből még ki kellett előznie a Williams párosát, Strollt és Massát. Massa később feladta a versenyt, de Stroll tartotta magát a második helyen egészen a célegyenesig. Stroll bár végül csak harmadik lett, 18 évesen így is büszke lehet a teljesítményére.

A két nagy esélyes, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel az egyik biztonsági autós fázisban kakaskodott a verseny során. Hamilton befékezett Vettel előtt, s emiatt koccantak. A német erre felpaprikázva Hamilton mellé állt és ráhúzta a Ferrarit a Mercedesre, s ismét összeért a két autó. Vettel 10 másodperces büntetést kapott, s ezzel elszálltak a győzelmi esélyei. Hamilton közben hajtott tovább a versenyben, de az isteni igazságszolgáltatás lecsapott rá. A fejtámasza meglazult, s emiatt be kellett mennie a bokszba egy újért, amivel ő is elvesztette az esélyét az első helynek. Végül Vettel a negyedik, Hamilton pedig az ötödik helyre kormányozta célba autóját.

Valtteri Bottas csöndes versenyzéssel és a végén egy ügyes húzással ért be másodiknak a célban. A verseny elején a második kanyarban összeakadt Kimi Raikkönennel és míg honfitársa folytatni tudta a versenyt, addig Bottasnak be kellett mennie a bokszba javításért és egy kör hátránnyal tért csak vissza a versenybe. Ennek fényében különösen édes lehet a Mercedes és finn pilótája számára az ezüstérmes helyezés.

A sok kis baleset következtében a pálya a verseny közepén folyton törmelékkel volt tele, emiatt a biztonsági autót többször is beküldték, majd mikor már elkerülhetetlen volt a balesetveszély miatt, le is állították a versenyt a nagytakarítás idejére. Az egyik legemlékezetesebb baleset a két Force India pilóta, Perez és Ocon, között zajlott. Ocon okozta a balesetet, mégis ő folytathatta versenyt és ért célba a hatodik helyen. A sértett fél, Sergio Perez ehhez képest kiesett és pontok nélkül, de valószínűleg nem szó nélkül hagyja el Azerbajdzsánt. Kevin Magnussen hetedik lett, ezzel egy hellyel előrébb ugrott a Haas a konstruktőri ponttáblán a Renault elé. Romain Grosjean körhátrányban a 13. helyen ért csak célba. Szenzáció! A McLaren idei első pontjait szerezte köszönhetően Fernando Alonsónak, akinek bár a záró körökben rendetlenkedett az autója, mégis célba ért kilencedikként. Pascal Wehrlein a Sauberrel zárja az első tizet.

Baku után kéthetes pihenő vár a csapatokra. A Forma-1-es cirkusz közben egyre közeledik hazánkhoz! Július 9.-én a sógoroknál, az ultramodern spielbergi pályán küzdenek meg egymással a versenyzők. Jó kis verseny várható Ausztriában is. Tavaly a Mercedes, a Red Bull és a Ferrari versenyzője állhatott dobogóra. Látva teljesítményüket, várhatóan idén is ez a három csapat küzdhet meg az érmes helyekért.

2017-es Azerbajdzsáni Forma-1-es Nagydíj eredménye

1. Daniel Ricciardo Red Bull 2:03:55.573
2. Valtteri Bottas Mercedes + 3.904
9. Lance Stroll Williams + 4.009
4. Sebastian Vettel Ferrari + 5.976
5. Lewis Hamilton Mercedes + 6.188
6. Esteban Ocon Force India + 30.298
7. Kevin Magnussen Haas + 41.753
8. Carlos Sainz Toro Rosso + 49.400
9. Fernando Alonso McLaren + 59.551
10. Pascal Wehrlein Sauber + 1:29.093
11. Marcus Ericsson Sauber + 1:31.794
12. Stoffel Vandoorne McLaren + 1:32.160
13. Romain Grosjean Haas + 1 kör
14. Kimi Raikkönen Ferrari Nem ért célba
15. Sergio Perez Force India Nem ért célba
16. Felipe Massa Williams Nem ért célba
17. Nico Hülkenberg Renault Nem ért célba
18. Max Verstappen Red Bull Nem ért célba
19. Danyiil Kvjat Toro Rosso Nem ért célba
20. Jolyon Palmer Renault Nem ért célba

A világbajnokság eredménye az Azerbajdzsáni Nagydíj után
Pilóták:

1. Sebastian Vettel 153 pont
2. Lewis Hamilton 139 pont
3. Valtteri Bottas 111 pont
4. Daniel Ricciardo 92 pont
5. Kimi Raikkönen 73 pont
6. Max Verstappen 45 pont
7.Sergio Perez 44 pont
8. Esteban Ocon 35 pont
9. Carlos Sainz 29 pont
10. Felipe Massa 20 pont

Konstruktőrök:

1. Mercedes 250 pont
2. Ferrari 226 pont
3. Red Bull 137 pont
4. Force India 79 pont
5. Williams 37 pont
6. Toro Rosso 33 pont
7. Haas 21 pont
8. Renault 18 pont
9. Sauber 5 pont
10. McLaren 2 pont

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!