Dél-Amerikában az ember megtanulja, hogy ne vegye készpénznek azt, hogy autója van. Abban a térségben ugyanis sajnos elképesztően gyakoriak a rablások, melyet jobb esetben megúsznak annyival, hogy ellopják minden értéküket. Rosszabb esetben az életükkel is fizetnek…

Most Chilében járunk, ahol szintén szinte minden napra jut egy ilyen eset, így a helyiek sokszor már fel vannak készülve arra, hogy bármelyik pillanatban megpróbálhatják kirabolni őket.

Az alábbi autósnak sem az első rodeója volt ez úgy tűnik, ugyanis mikor egy kikanyarodás alkalmával beállt elé villámgyorsan egy másik autó, és abból elkezdtek kiszállni, a sofőr azonnal tudta, cselekednie kell.

Nem is várt semmire, azonnal a gázra taposott, így a hátulról kiszállókat visszalökte a kocsiba, ennek következtében pedig el tudott menekülni épségben, minden értékével.

Igen, az autón valószínűleg lesz egy-két karcolás, de mégis jobban járt így, mintha a kocsijával vagy épp az életével fizetett volna a váratlan megállóért…