“Ez az első verseny, ahol mi irányítottuk a futam menetét. Micsoda kocsink volt ma! Persze, egész hétvégén jó munkát végeztem, de ez az eredmény lehetetlen lett volna az autó nélkül. A versenytempónk különösen erős volt. Az abroncsok remekül működtek az elsőtől az utolsó körig, amikor is különösen jól tudtuk menedzselni őket. Nagyon boldog vagyok.” – nyilatkozta lelkesen a versenygyőztes pilóta. 2020-ban le kellett fújni az Ausztrál Nagydíjat a koronavírus járvány kirobbanása miatt, s 2021-ben versenyt sem rendeztek a Kenguruk Földjén. Idén viszont csodaszép időjárási körülmények között, hatalmas rajongótábor előtt rendben lezajlott a versenyhétvége az átépített Melbourne-i pályán. Mi több olyat láthattak a kilátogató nézők, amit 2007 óta nem. Ferrari-pilóta akkor tudott itt nyerni utoljára. Az a pilóta nem más volt, mint a tavaly a Forma-1-től visszavonult Kimi Raikkönen.

A Ferrari és monacói pilótája az erős kezdést követően egyre nagyobb előnyre tesz szert az egyéni és a konstruktőri ponttáblán. Leclerc diadaljai árnyékában Carlos Sainz még mindig nem találja a hangot az autójával és ez sajnos most sem volt másként. A spanyol pilótát elhagyta a szerencséje a szombati időmérő edzésen, vasárnap pedig nagy igyekezetében a hideg kemény abroncsok nem megfelelő tapadása miatt letért a pályáról és a füvön megcsúszva kipördült a pályáról. Legalább abban szerencsés volt, hogy ekkor senkit nem talált el a pályán. Tavaly kiegyenlített teljesítményt nyújtott a maranellói csapat két pilótája, idén egyelőre ez nem így van.

A Red Bull nem lehet maradéktalanul elégedett. Max Verstappen egy helyen még az első helyért is harcolt Leclerc-el, de végül autója a 38. körben megadta magát és lángra kapott (valószínűleg az üzemanyag tartállyal volt probléma). Sergio Perez ezáltal került a második helyre és a mexikói rendben célba is ért ebben a pozícióban, miután sikeresen visszaverte George Russell és Lewis Hamilton támadásait. A Mercedes a mezőny második számú konstruktőreként a harmadik és negyedik helyet szerezte meg George Russell és Lewis Hamilton révén. A brackley-i csapat mindkét pilótája célba kormányozta autóját, amelyet nem mondhat el magáról sem a Ferrari, sem a Red Bull. Az egyéni ponttábla alaposan átrendeződött. George Russell jelenleg a második, Hamilton pedig az ötödik. A hétvége legnagyobb meglepetését a McLaren istálló hozta. Az ezidáig harmatgyér teljesítményt nyújtó csapat jelezte, még nem szabad leírni. Lando Norris és a helyi hős Daniel Ricciardo az ötödik és hatodik helyezést kaparintotta meg.

Szomorú, hogy az Aston Martin mennyire lecsúszott. Sebastian Vettelnek ki kellett hagynia a szezon első két futamát koronavírus fertőzés miatt, s ezen a hétvégén sem volt sok szerencséje. Autója folyamatosan gyengélkedett, végül egy baleset miatt fel kellett adnia a versenyt. Lance Stroll is olyan, mintha nem lenne önmaga. A fiatal kanadai a 12., nem pontszerző helyet szerezte meg. Stroll pedig ügyesen sakkozott a gumicserékkel annak érdekében, hogy jobb pozíciót szerezzen a pályán, de sikertelenül. Egy helyen maga mögött tartott egy sor pilótát, köztük a ‘vonat’ végén autózó Fernando Alonsót, aki nem értette, hogy miért nem előzi meg a sor elején haladó Gasly a kanadait. A korábban szebb napokat is megélt csapat jelenleg az utolsó helyen áll a konstruktőrök között, egyedüliként még pont nélkül.

Az Alpine sok problémával küzdött a hétvégén. Fernando Alonso bíztató kezdést követően egyre lejjebb csúszott a mezőnyben és a végén csak a 17. lett. Esteban Ocon a pontszerző hetedik helyen ért célba. Az Alpine francia pilótáját Valtteri Bottas, Pierre Gasly és Alexander Albon követte az első tízben. A táj pilóta segítségével a Williams is pontszerző csapat lett. Míg Sainz küzdött kemény abroncsokon, addig Albonnak és autójának nagyon is feküdtek.

Folytatás két hét múlva (2022. április 24.) az Emilia Romagna Nagydíjjal, az olaszországi Imolában. Ez a verseny két évvel ezelőtt a koronavírus járvány miatt kiesett helyszínek egyikének helyére érkezett meg, s immár ez lesz a harmadik év, hogy Imolában sok-sok év kihagyást követően ismét Forma-1-es futamot rendeznek. 2021-ben Max Verstappen nyerte a futamot, s a holland minden bizonnyal azon lesz, hogy Leclerc után ő is megszerezze idei második győzelmét. Talján földön az olaszok ellenében nem lesz könnyű dolga, főként, hogy ide már több fejlesztéssel készülnek a csapatok.

2022-es Forma-1-es Ausztrál Nagydíj eredménye
1. Charles Leclerc Ferrari 1:27:46.548
2. Sergio Perez Red Bull + 20.524
3. George Russell Mercedes + 25.593
4. Lewis Hamilton Mercedes + 28.543
5. Lando Norris McLaren + 53.303
6 Daniel Ricciardo McLaren + 53.737
7. Esteban Ocon Alpine + 1:01.683
8. Valtteri Bottas Alfa Romeo + 1:08.439
9. Pierre Gasly AlphaTauri + 1:16.221
10. Alexander Albon Williams + 1:19.382
11. Guanyu Zhou Alfa Romeo + 1:21.695
12. Lance Stroll Aston Martin + 1:28.598
13. Mick Schumacher Haas + 1 kör
14. Kevin Magnussen Haas + 1 kör
15. Juki Cunoda AlphaTauri + 1 kör
16. Nicholas Latifi Williams + 1 kör
17. Fernando Alonso Alpine + 1 kör
18. Max Verstappen Red Bull Nem ért célba
19. Sebastian Vettel Aston Martin Nem ért célba
20. Carlos Sainz Ferrari Nem ért célba

A világbajnokság állása
Pilóták:
1. Charles Leclerc 71 pont
2. George Russell 37 pont
3. Carlos Sainz 33 pont
4. Sergio Perez 30 pont
5. Lewis Hamilton 28 pont
6. Max Verstappen 25 pont
7. Esteban Ocon 20 pont
8. Lando Norris 16 pont
9. Kevin Magnussen 12 pont
10. Valtteri Bottas 12 pont

Konstruktőrök:
1. Ferrari 104 pont
2. Mercedes 65 pont
3. Red Bull 55 pont
4. McLaren 24 pont
5. Alpine 22 pont
6. Alfa Romeo 13 pont
7. Haas 12 pont
8. AlphaTauri 10 pont
9. Williams 1 pont
10. Aston Martin 0 pont