“Nagyon őrült futam volt, de előnyt kovácsoltunk a piros zászlóból. Olyan sok minden történt velem az elmúlt 18 hónapban, ezért az első Forma-1-es győzelmem megszerzéséhez nincsenek szavaim. Ez a csapat nagyon sokat adott nekem, az első lehetőséget, az első dobogót, és az első győzelmet. Hihetetlen nap volt. Mióta a Forma-1-be jöttem mondom, hogy szükség van egy új francia győztesre azután, hogy a legutolsó 1996-ban volt. Azt azonban soha nem gondoltam volna, hogy így alakul.” Szögezte le teljes extázisban a versenygyőztes Gasly.

https://youtu.be/TB5yhZdF8SI

Az AlphaTauri francia pilótáját mintha kicserélték volna idén. Mióta lefokozták és visszatették a Red Bulltól az AlphaTauriba, nagyot fordult vele a világ Összeszedte magát és megtáltosodott. Ennek a változásnak az eredménye a mostani győzelem is. Igaz, ehhez hozzájárult a sokáig a versenyt vezető Lewis Hamilton büntetése is.

Hamilton sokáig úgy tűnt simán nyeri az Olasz Nagydíjat. A Mercedes brit pilótája azonban kapott egy időbüntetést, mivel akkor ment be a bokszba kerékcserére, mialatt az zárva volt a biztonsági autós periódus alatt. A címvédő világbajnok a hetedik helyen ért végül célba. Kevin Magnussen autójának műszaki meghibásodása miatt félreállt, s mialatt mentették az autóját, lezárták a bokszutcát. A Mercedes vitatta, hogy lett volna piros fény a bokszutca bejáratánál, de felhívták a figyelmüket arra, hogy voltak jelzések erre vonatkozólag a pályán. Hamilton végül a vele egyidőben bokszba hajtó Antonio Giovinazzival együtt tíz másodperces stop-go büntetést kapott. A középcsapatok sikeréhez a nagyok kudarca is kellett. A Mercedes, a Red Bull, a Ferrari és a Renault sem zárja szívébe ezt a versenyt.

A Mercedesnél nem csak Hamilton volt balszerencsés, Valtteri Bottas végigszenvedte a futamot. Már a rajtja is katasztrofálisra sikerült, majd autójának vezethetőségi problémájával küszködött. A finn pilóta végül az ötödik helyen ért célba Lando Norris mögött. A Red Bull és a Ferrari is pocsék futamot tudhat maga mögött. A Red Bullnál Max Verstappen autójának motormeghibásodása miatt állt ki, Alex Albon pedig csak a 15. helyen ért célba. A ferraris párosból Sebastian Vettel autója fékmeghibásodás áldozata lett, Charles Leclerc pedig nagy sebességnél szenvedett balesetet a Parabolica kanyarban. Szerencsére a monacói nem sérült meg, de az autója jelentős károkat szenvedett. A gumifal nagymértékben megsérült, ezért leállították piros zászlóval a futamot. Ezután egy kis idő elteltével az új szabályok bevezetése óta egyedülálló módon állórajttal indították el újra a versenyt.

https://youtu.be/7WNq7dIdCO4

Lando Norris azután, hogy Ausztriában dobogóra állhatott, most épphogy lemaradt róla és negyedik lett Valtteri Bottast és Daniel Ricciardót megelőzve. Hamilton nagyon igyekezett, hogy büntetését követően a lehető legjobb helyen érjen célba. Végül hetedik lett Esteban Ocon, Danyiil Kvjat és az első tizet záró Sergio Perez előtt. Nicholas Latifi épphogy lemaradt a pontszerzésről, pedig szép zárása lett volna a Williams csapat utolsó versenyének a család vezetése alatt. Frank és Claire Williams a hétvégét követően kiszáll a Forma-1-ből és a Frank Williams alapította csapat menedzseléséből is. A következő hétvégén már az új tulajdonosok irányítása alatt versenyez a patinás, s egykor szebb napokat látott istálló.

A Forma-1-es mezőny ezúttal sem pihenhet, de marad Olaszországban. A hétvégén már a Ferrari 1000. futamának helyszínén, Mugellóban áll rajthoz a mezőny. Ez lesz idén az első helyszín, ahol már fizető nézők is jelen lehetnek, bár korlátozott számban. Kérdés, hogy mennyire szép emlékekkel távozik majd a maranellói istálló az ünnepi hétvégéről?

2020-as Olasz Forma-1-es Nagydíj eredménye
1. Pierre Gasly AlphaTauri 1:47:06.056
2. Carlos Sainz McLaren + 0.415
3. Lance Stroll Racing Point + 3.358
4. Lando Norris McLaren + 6.000
5. Valtteri Bottas Mercedes + 7.108
6. Daniel Ricciardo Renault + 8.391
7. Lewis Hamilton Mercedes + 17.245
8. Esteban Ocon Renault + 18.691
9. Danyiil Kvjat AlphaTauri + 22.208
10. Sergio Perez Racing Point + 23.224
11. Nicholas Latifi Williams + 32.876
12. Romain Grosjean Haas + 35.164
13. Kimi Raikkönen Alfa Romeo + 36.312
14. George Russell Williams + 36.593
15. Alexander Albon Red Bull + 37.533
16. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo + 55.199
17. Max Verstappen Red Bull Nem ért célba
18. Charles Leclerc Ferrari Nem ért célba
19. Kevin Magnussen Haas Nem ért célba
20. Sebastian Vettel Ferrari Nem ért célba

A világbajnokság állása az Olasz Nagydíj után
Pilóták:
1. Lewis Hamilton 164 pont
2. Valtteri Bottas 117 pont
3. Max Verstappen 110 pont
4. Lance Stroll 57 pont
5. Lando Norris 57 pont
6. Alexander Albon 48 pont
7. Charles Leclerc 45 pont
8. Pierre Gasly 43 pont
9. Carlos Sainz 41 pont
10. Daniel Ricciardo 41 pont

Konstruktőrök:
1. Mercedes 281 pont
2. Red Bull 158 pont
3. McLaren 98 pont
4. Racing Point 82 pont
5. Renault 71 pont
6. Ferrari 61 pont
7. AlphaTauri 47 pont
8. Alfa Romeo 2 pont
9. Haas 1 pont
10. Williams 0 pont