Jövő hétfőn hozza nyilvánosságra az Európai Bizottság azt a tervet, ami az Európai Unió 2050-ig tartó közlekedésfejlesztési terveit tartalmazza. Ebben többek között az is szerepel, hogy ekkora ki akarják tiltani a benzin- és dízelmotoros autókat a nagyvárosokból.

Természetesen nem csak arra számítanak, hogy addigra majd mindeni elektromos autóval fog közlekedni, jelentős mértékű közösségi-közlekedés fejlesztéssel próbálják meg rávenni az embereket arra, hogy nem az autókat használják. A cél nem csak a környezetszennyezés csökkentése – 60 százalékkal akarják mérsékelni az Unió CO2-kibocsájtását – de a kőolajtól való függőség csökkentése is. Ez még reális is lehet, azonban a megvalósításhoz vezető út talán túlságosan is gyors.

Az Európai Bizottság úgy számol, hogy 2030-ra már az Unióban eladott autók fele zéró lokális károsanyag-kibocsájtású lesz, így a belső égésű motorral hajtott járművek kitiltása a nagyvárosokból 2050-ben szinte csak formalitás lesz majd. Ezzel az egyedüli probléma az, hogy ezeket a terveket még a japán katasztrófa előtt készítették, azóta alapvetően megváltozott a helyzet az atomerőművek megítélésével kapcsolatban. Ha például Németország kiszáll az atomenergiából, akkor a jelenleg áramexportőrből áramvásárló lesz már a lakossági igények kielégítése miatt is, és akkor még nem tankoltuk meg az autók felét árammal.

Ha netán szén- vagy gáztüzelésű erőművekből jön majd az elektromos autók hajtásához szükséges energia, akkor inkább hátrafelé, mint előre tettünk egy lépést, hiszen a károsanyag-kibocsájtás Uniós szinten nem csökken, legfeljebb az eloszlása lesz más.

Az európai közlekedési hálózatok összekapcsolása azonban mindenképpen érdekes ötlet. Arról van szó, hogy például a légi közlekedés terén egymással konkuráló járatok helyett együttműködést szeretnének elérni, azaz ne két, félig kihasznált repülő menjen párhuzamosan egyik városból a másikba, hanem ilyenkor a két légitársaság egyesítse járatait. Szó van még a vasúti hálózat fejlesztéséről az előterjesztésben, minden nagy repülőteret vasúttal is elérhetővé akarnak tenni, ezen kívül a középtávú (~ 300 kilométeres távolságig) történő utazásokat is a vasútra kívánják terelni.

A közösségi közlekedés fejlesztésével egyrészt tehermentesítik az utakat, munkahelyeket teremtenek. A könnyebb forgalomban várhatóan kevesebb lesz majd a baleset, a hivatalnokok szerint 2050-re közel nullára redukálják majd a közlekedési balesetben elhunyt személyek számát.