Azt tudtuk eddig is, hogy a magyar gazdaság sok tekintetben függ a német gazdaság teljesítményétől, de most új szempontból is meggyőződhetünk erről. A német autóiparban ugyanis szinte már nyoma sincs a válságnak – a hagyományos német márkák közül különösen a nagy autók iránt növekedett meg a kereslet, általában ugyanezekben a kategóriákban ugrott meg a „levetett” járművek száma is.
 
– Már megkezdődött az itthon versenyképes árú autók beáramlása, de vannak ügyfelek, akik a világhálón megtalált kocsik behozatalában kérnek közreműködést – nyilatkozta a Dunántúli Naplónak egy pécsi használtautó-kereskedő.

A német jelenség nem egyedülálló, ha nem is ilyen feltűnő számban, de az osztrák és a holland irányból is megfigyelhető a használt kocsik behozatalának élénkülése. Általában a 3–5 éves életkorú autóknál tapasztalható mozgás, az érték változó, a 2,5-3 milliós autóktól a magasabb árig is elmennek.


 
A magyar, így a dél-dunántúli piacra is ráfér az élénkülés. Az idei első negyedévben ugyanis újra megtorpant a korábbi években kicsit magára talált kereslet. A háttérben az áll, hogy itthon szinte minimális az újautó-értékesítés, ezért a fiatalabb kategóriában egyáltalán nincs utánpótlás, ami élénkíthetné a piacot. Egy friss prognózis szerint az idei második félévben a hazai használtautó-kereskedelemben is élénkülés várható, mindezt a derűlátást a gazdaság állapotának javulásával támasztják alá a szakemberek. A magyar élénkülés mellett a német, illetve nemzetközi vonalat erősítheti, ha az euró/forint árfolyama alacsony szinten (tartósan 300 alatt) stabilizálódik, az ugyanis növeli a magyar vásárlóerőt.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!