198 milliárd Ft-os beruházással hozza létre a Volvo és annak tulajdonosa, a Geely az új Polestar márkát, ebben az összegben a svédországi márka- és fejlesztőközpont mellett egy zöldmezős beruházás keretében Kínában épülő autógyár is benne van. Utóbbi 2019 közepén kezdi meg a működését a Polestar 1 nevű kupéval, amelyet fél évvel később már a kisebb méretű, akkumulátoros-elektromos Polestar 2-es követ, a sort pedig a nagy méretű, akkumulátoros-elektromos Polestar 3-as szabadidő-autó zárja.

Első ránézésre azt hiszi az ember, hogy valójában csak a 2013-as Volvo kupé tanulmányt kapta meg a Polestar márka, valójában 50 %-ban teljesen új fejlesztés az autó. Az alapot ugyanaz a Scalable Platform Architecture nevű építőkészlet jelenti, mint a nagy méretű Volvóknál, a műszerfalat is onnan veszik át, azonban a karosszéria borítólemezek már karbonból készülnek, a felfüggesztésben elektronikusan állítható Öhlins rugóstagok dolgoznak, és a hajtáslánc elektromos része is új.

Abban nincs változás, hogy elöl egy kompresszoros-turbós, 2,0 literes lökettérfogatú négyhengeres dolgozik, azonban sokkal nagyobb kapacitású akkumulátort kapott a jármű (az európai mérési ciklus szerint 150 km az elektromos hatótávolság, ami messze a legjobb érték hálózatról tölthető hibridneknél) és 2 darab villanymotor hajtja a hátsó kerekeket. A rendszerteljesítmény 600 LE/1000 Nm – Power üzemmódban, alaphelyzetben spórolósabb hangolásban üzemel a hajtás. A fékrendszert az Akebono szállítja, elöl 6 dugattyús nyergek szorítanak 40 centis átmérőjű tárcsákat.

A karbon külső borításnak köszönhetően a hagyományos fémhez képest 230 kg-mal könnyebb a karosszéria, ráadásul annak csavarodási merevsége is emelkedett 45 %-kal, hiszen teherhordó elemekről van szó. A sportos vezethetőség kulcsa a 48/52 %-os tömegeloszlás az első/hátsó tengely között, és a Volvókhoz képest sokkal lejjebb került a tömegközéppont.

Ahogy azt a Lynk&Co márkánál és a Volvónál is tervezik, a Polestar típusokat is előfizetéssel lehet majd használni, a havidíjban benne lesz minden költség a biztosítástól kezdve az adókig. A lehető legtöbb terhet igyekeznek levenni az előfizetők válláról, például ha valakinek tetődobozra van szüksége nyaraláshoz, azt egyszerűen alkalmazásból megrendelheti, és az előre meghatározott időpontban fel, később pedig leszerelik azt autójáról. Persze arra is lehetőség lesz, hogy valaki 1xx 000 dollárt költsön egy összegben, ha arról van szó, hogy mindenképpen a sajátjának akarja tudni az évi 500 darab Polestar 1-es egyikét.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!