Még nem merültek feledésbe az előző E-osztály elektrohidraulikus fékrendszerével kapcsolatos problémák, hiszen a Daimlernek szüksége van a Bosch tapasztalatára az elektromos autók gyártása terén. Most új együttműködési megállapodást kötött az autógyár és a beszállító, amelynek értelmében Hildesheimben és Stuttgartban építenek egy-egy elektromos autókat gyártó üzemet.

A tervek szerint 2012-ben kezdi meg majd a működését az EM-motive GmbH elnevezésű cég, amely a két telephelyen mintegy 100 embernek ad majd munkát. A tevékenység elektromotorok gyártására és fejlesztésére vonatkozik, a két alapító 50-50 százalékos tulajdonában lévő céget két egyenlő pozícióban lévő igazgató irányítja majd – úgy látszik, ezúttal el akarják kerülni a Servotronic Brake Control elnevezésű fékkel tapasztalt problémákat, és korábbi kijelentésükhöz híven nem bíznak teljesen a beszállítóra egy műszaki fejlesztést.