Azzal egy időben, hogy bejelentették a Saab 9-3 EV-1 prototípust, azt is közölte a cég, hogy a dolgozókkal megállapodott arról, hogy nem augusztus 25-én, hanem csak szeptember 5-én utalja majd a fizetéseket. Azonban könnyen lehet, hogy ebből semmi nem lesz, mivel augusztus 28-án megpróbált csődvédelmet kérni maga ellen a NEVS, mert nincs pénze a hitelezőinek kifizetésére, és szeretett volna időt nyerni arra, hogy be tudja fejezni a lehetséges stratégiai partnerekkel folyó tárgyalásokat. Azonban az illetékes bíróság megtagadta azt.

A vänersborgi bíróság indoklása szerint a benyújtott papírokból nem derül ki az átszervezés anyagi háttere, például az se, hogy egyáltalán mennyi pénzre van szükség, illetve mikor és mekkora összegekre van szükségük a működés fenntartására. Azt se látja biztosítottnak a bíróság, hogy a NEVS rendelkezik azokkal a az átszervezés végrehajtásához szükséges forrásokkal, ahogy az se derül ki a dokumentumokból, hogy pontosan mekkora összeggel tartoznak. A NEVS megfellebbezte a csődvédelem elutasításáról szóló döntést.

Az eredetileg beadott kérvényből az derül ki, hogy egy olyan új céget szeretne létrehozni a NEVS, amelyben ő és az új partnere 50/50 százalékban tulajdonos. Már a végső szakaszban tart a tárgyalás, várhatóan egy hónapon belül megkapja a kötelező érvényű vételár-ajánlatot. Ezen felül a NEVS egy olyan autógyártóval is tárgyal, aki a cégben lenne részvényes – erről az érdeklődőről annyit árultak el, hogy a Saab-bal mint prémiummárkával bővítené a portfólióját, és a NEVS tulajdonosi hátterére támaszkodva szeretné meghódítani a kínai piacot. A NEVS-ben résztulajdont akaró autógyártó nyitott a harmadik partnerrel való együttműködésre, már a termékfejlesztési terveket is elkészítették, jelenleg mindhárom fél részvételével zajlanak a megbeszélések.

Mindkét lehetséges partnert előre értesítette a NEVS a csődvédelmi kérelméről, a folyamatban lévő tárgyalások miatt a NEVS nem nevezheti meg a lehetséges partnereit, azokról csak annyit árult el, hogy azok tőzsdén jegyzett, nemzetközi szinten működő autóipari vállalkozások, több ezer alkalmazottal és több milliárdos forgalommal.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!