A brit Alfa Romeo forgalmazó először is kutatást végzett azzal kapcsolatban, hogy a kisgyermekes szülők hogyan élik meg az autózás okozta helyzetet, és elgondolkozott azon, hogyan tudna ezen segíteni – az eredmény a Tonale alapján megépített Edizione Bambini, amelynél mindent annak rendeltek alá, hogy a gyermek és ezáltal a szülő élete is a lehető legkényelmesebb legyen haladás közben.

Az első ülések hátára praktikus tárolókat helyeztek, amelyek lehetőséget adnak digitális vagy épp analóg játék használatára és/vagy tárolására, de van hely italnak és ételnek is, ezenkívül a hátsó ülésre lehet olyan puha falú rendszerezőt is rakni, ami további tárolási lehetőséget kínál. Az átalakítás legkülönlegesebb része mégis a kalaptartó helyére tett kihúzható, párnázott fiók, ami pelenkázóállomásként működik – a kutatás szerint a szülők 85%-nak kellett már pelenkát cserélnie autózás közben.

 

A szülők megnyugtatására szolgál a kamerás gyermekfigyelő, amelynek segítségével a műszerfalra rögzített okostelefon alkalmazásának a segítségével úgy tudják szemmel tartani csemetéjüket, hogy közben nem kell hátrafordulniuk. Másik fontos kiegészítő a csomagtérpadlóban utazó kis porszívó, amelynek akkumulátorát dedikált 12V-os csatlakozó tölti, ez nagyban megkönnyíti az utastér tisztán tartását. Azonban korai még a kisgyermekes szülők öröme, hiszen az Alfa Romeo Tonale Edizione Bambini egyedi példány, annak praktikus kiegészítői nem érhetőek el a gyári tartozékok között – bár lehet, hogy kellő érdeklődés esetén ez változhat…