Legtöbb kollegámat és barátomat lenyűgözte az új Mondeo lendületes formaterve, s még inkább az autó impozáns mérete. A fotók nem igazán adják vissza, hogy valójában mekkorára is nőtt a kölniek középcsatára. Hossza 113 (négyajtós kivitelnél), szélessége 74, magassága 71, tengelytávolsága pedig 96 milliméterrel múlja felül a korábbit – amúgy a harmadik generációs Mondeo az S-Max–Galaxy egyterű modellek padlólemezére épül, s ezt használja majd az új Mazda6-os és a következő Volvo S60-as is. Így aztán a Ford európai zászlóshajója minden egyes vetélytársánál nagyobb, mégpedig nem is kevéssel! Igazság szerint csak a tengelytávolság alapján tartozik a középkategóriába, egyébként nagyjából akkora, mint az eggyel magasabb szegmensbe sorolt Mercedes-Benz E-osztály és 5-ös BMW.

Helyben vagyunk

Ennek megfelelően a beltér roppant tágas, nemcsak elöl, hanem hátul is fejedelmi a térkínálat. Négy markos legénynek sem kell összehúznia magát, kényelmesen elférnek a kocsiban, s a B-oszlopba integrált szellőzőrostélyoknak köszönhetően a második üléssor is jól klimatizált. Nem lehet viszont eléggé lehajtani, így kissé magasan húzódik a pohártartós-pakolórekeszes kartámasz.

A műszerfal tulajdonképpen ismerős az S-Max–Galaxy párosból. Formás, rendezett és gyorsan áttekinthető, mindössze néhány ergonómiai apróságot kifogásolhatunk: például az ajtóbehúzó fogantyú miatt nehezen hozzáférhetők az ablakemelők, a hamutartó fedele nyílhatna csillapítottan, a Sony fejegység programválasztó gombjai pedig igen aprók – bár audiorendszerből többféle is szerepel a listán. Egyetlen kivétellel a felhasznált anyagok is rendben vannak… Az ehhez hasonló fautánzatú betétek látványát valószínűleg akkor sem tudom majd megemészteni, ha száz évig élek. Szerencsére csak a Ghia és a Ghia Executive kivitelt csúfítják. Ami a felszereltséget illeti, említést érdemel, hogy már az Ambiente alapmodellnek is szériatartozéka egyebek mellett a függönylégzsák, a vezetőoldali térdlégzsák, a menetstabilizáló rendszer, az elektromos ablakemelők (elöl) és tükrök, a fedélzeti számítógép, a manuális légkondicionáló és a távirányítós központi zár. Kicsinyes dolog azonban az olvasólámpákat háromezer forintos opcióként kínálni. Ahogy példánk is mutatja, bőven lehet még költeni a Mondeóra, kulcs nélküli nyitás és indítás, radaros sebességtartó automatika, kanyarfényszórók, visszagurulásgátló és még sok egyéb kényelmi és biztonsági extra rendelhető hozzá.

Egyébiránt a háromféle karosszériaváltozat közül pont a tesztünkben szereplő négyajtós szedán a legkevésbé praktikus. Hiába óriási a csomagtartó, amikor a szűk rakodó- és átrakodónyílás nehezíti a pakolást, illetve erősen behatárolja a szállítható tárgyak méretét. Aki idegenkedik a kombitól (+300 ezer Ft), annak is inkább az ötajtós, lejtőshátú verziót ajánlanám – felára 150 000 forint –, megjelenése csupán kismértékben különbözik a limuzinétól, csomagtere jobban (ki)használható és bővíthető, valamint hátsó ablaktörlő is jár hozzá.

Szelíd erő

Érdekes, hogy a középkategóriában egy 140 lóerős dízel egész ütősnek, míg a felső-középkategóriában legfeljebb alapmotornak számít. A Mondeo legizmosabb öngyulladósa pillanatnyilag ekkora teljesítményű, és a 220 lovas csúcsmodellt leszámítva ez mozgatja legdinamikusabban az autót. Lefulladásra hajlamos a kétezres TDCI (érdekes, hogy ez csak a Fordnál jellemző), ezért a szokottnál picit nagyobb gázadással kell indulni. Eleinte kissé bágyadtan húz a motor, de a sebességváltó hosszúra nyújtott áttételei is közrejátszanak abban, hogy nehézkesen kapja vállára a másfél tonnás súlyt. Amikor azonban a fordulatszámmérő mutatója az 1500-as jelzés fölé kúszik, teljes erőbedobással munkához lát a négyhengeres: kellemesen gyorsít a Mondeo, álló helyzetből 9,5 szekundum alatt érheti el a százas sebességet. Ha a megfelelő fokozatot használjuk, az előzési rugalmasságra sem lehet panasz, negyedikben például 8,7 másodpercig tart, mire 50-ről 100 km/órás tempóra ugrik az autó.

Lendületesen is vezethető, kanyarokban stabilan, sokáig semlegesen fordul az autó, a kormányzás pedig közvetlen és kellő mennyiségű visszajelzéssel szolgál. Méretei miatt azonban nem túl élénknek a reakciói. Ugyanez az oka annak is, hogy szűk helyre körülményes beparkolni, illetve sűrű városi forgalomban oda kell figyelni a sávváltásokra. Ráadásul a körkörös kilátást a magasra húzott farrész, továbbá a vaskos A- és B-oszlop is zavarja. Elsősorban országúton és autópályán mozog otthonosan a Mondeo, a nagy és kényelmes cirkáló szerepe illik hozzá legjobban. Hosszú távon is stresszmentes a vezetése, a motor kifinomultan és csendesen jár, de maga a zajszigetelés is dicséretre méltó. Kényelmesen utazhatunk 160-180 km/órával, a hatótávolság pedig még a tesztfogyasztással (7,8 l/100 km) számolva is 900 kilométer körüli.

Versenyszellem

Az új Ford Mondeo alapmodellje 5 458 000 forintba kerül, ennyiért 1,6 literes, 110 lóerős benzinmotorral kapjuk az autót. A tesztelt 140 lóerős dízel Trend specifikációtól, 6 758 000 forintért választható, az egyik legmagasabb, a Ghia Executive kivitel ennél 940 000 forinttal drágább. A felső-középkategóriás méret és a nagyvonalú felszereltség tükrében az árképzés kimondottan versenyképes, hiszen közvetlen vetélytársaihoz, például az Opel Vectrához, a kifutó Renault Lagunához, a Peugeot 407-eshez és a Volkswagen Passathoz is nagyjából ennyiért juthatunk hozzá.