Az önvezető technológia mellett kampányolók azt vizionálják, hogy ha csak robotjárművek vannak az utakon, akkor megszűnnek a balesetek, tehát úgy lehet csökkenteni a járművek árát, hogy azokból kihagyják a ma megszokott passzív biztonsági berendezéseket, illetve rendszeresen találkozunk olyan üléspozíciókkal a tanulmányokban, amelyek a vizsgálatok szerint komoly sérülésveszéllyel fenyegetnek baleset esetén. Azonban az USA-ban működő, a biztosítótársaságok befizetéseiből fenntartott Insurance Institute for Highway Safety nevű nonprofit szervezet vizsgálata szerint nem szűnnek meg a balesetek az önvezető autók megjelenésével, azok száma csak nagyjából harmadával csökken.

Az IIHS szerint emberi hiba felel az USA útjain bekövetkezett baleset 94%-áért, ezért jelentős javulást hoz majd, hogy a számítógép gyorsabban azonosítja a veszélyt és gyorsabban reagál az embereknél, de utópisztikus lenne azt hinni, hogy teljesen megszűnnek a balesetek. Az IIHS szakemberei a National Highway Traffic Safety Administration hivatala által összegyűjtött 5000 balesetet vizsgált meg a kiváltó okok alapján. Azokat, amelyeket „érzékelési” hiba (nem az útra figyel a sofőr, nem oda figyel a sofőr, ahonnan a veszély érkezik, korlátozott látómező) vagy „befolyásolás alatt álló vezető” okoz (alkohol, kábítószer, fáradtság, egészségügyi probléma), azokat képes megelőzni az önvezető technológia.

Azonban előfordulhat, hogy a számítógépek is rosszul ítélik meg a másik közlekedő sebességét, az út- és időjárási viszonyokhoz képest túlságosan gyorsan haladnak, rosszul végzik a kitérő manővert és egyéb hibákat vétenek. Például ha egy kerékpáros hirtelen az autó elé kerül (mert például kátyút kerül), akkor a robotautó nem biztos, hogy időben meg tud állni vagy kikerülési manővert tud végrehajtani.
Jessica Cicchino, az IIHS kutatásért felelős alelnöke szerint az önvezető autók idealizált, tökéletes világképet vesznek alapul, azonban olyan dolgokra is reagálniuk kellene, ami nem illik bele ebbe. Sokkal több balesetet lehetne megelőzni, ha a robotautókat úgy programoznák, hogy az utolsó betűig betartsák a közlekedési szabályokat, azonban a fejlesztők általában olyan algoritmusokat készítenek, hogy – az utakon jelenleg kisebbségben lévő – önvezető autók a többi, emberi sofőrhöz alkalmazkodik, azaz például túllépi a megengedett sebességet a forgalom ritmusának tartására hivatkozva. Önmagában hatalmas kihívást jelent olyan önvezető autót készíteni, ami az emberi vezető szintjén van, azonban ahhoz, hogy az ígéreteket teljesítse a technológia, az embereknél sokkal jobb digitális sofőröket kellene készíteni.