Az osztrák hegyekben rengeteg olyan bevetése van a mentőegységeknek, ahol nehezen megközelíthető területen kell dolgozniuk. Ilyen helyeken segíti a munkájukat a Land Rover gyárnak különleges járműveket készítő műhelye által megépített Project Hero elnevezésű Discovery, amely a tetején hordoz egy drónt. Ezt mágnes rögzíti a tetőhöz, amelynek az az értelme, hogy menet közben is tud landolni vagy épp indulni a repülő szerkezet.

Utóbbit lehet felderítésre is használni, ennek segítségével nagyobb területet tudnak átkutatni a mentőegységek, másfelől a kommunikációt is tudja segíteni azzal, hogy megteremti az összeköttetést a völgy mélyén lévő autó és annak személyzete, illetve a mobilhálózat között. A tetődoboz mellett még a rakteret is átalakították, ott kaptak helyet a mentéshez szükséges eszközök, és van egy kihúzható csomagtérpadló is, amely mobil munkaasztalként használható.

A Land Rover Discovery Project Hero 2017 júniusától áll szolgálatba az osztrák Vöröskereszt Erzbergben található kiképzőközpontjában, egy éven át fogják azt tesztelni. Természeti katasztrófák idején éles bevetésen is használják majd az új járművet, egy év után összegzik a tapasztalatokat és döntenek a koncepció jövőjéről.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!