Még 2020 májusában ismerhettük meg az MG Cyberster első rajzainak közreadásával, hogy a brit eredetű márka múltja előtt tisztelgő autón dolgozik a kínai SAIC, aztán felgyorsultak az események, hiszen 2021 áprilisában megmutattak egy tanulmányt, egy hónappal később pedig már sokkal izgalmasabb tanulmányként sikerült előjegyzések értékesítésével megerősíteni az autó iránti vásárlói bizalmat, és így lett eldöntött a sorozatgyártás.

Most itt vannak az első képek a villanymotoros roadster szériaváltozatáról, úgyhogy a hivatalos leleplezésre is sor kerülhet hamarosan. Meglehetősen furcsa kormányt kap az újdonság, hiszen az nem olyan irányítószarv, amit a Tesla vagy a Toyota készít, de nem is rendes volán, olyan kormánykerék, amelynek egyszerűen levágták a felső karimáját. A technika várhatóan közös lesz azzal, amit az MG4 villanyautó használ, pontosabb részletekkel majd az MG Cybertster hivatalos leleplezése után tudunk szolgálni.