ford1

A Ford Motor Company 100 éves születésnapjára készültek el az új Ford GT első példányai még 2002-ben, azonban ez a három kocsi gyakorlatilag szobor volt, nem volt bennük hajtáslánc és utastér sem. Az első működőképes példány, a CP-1 (Confirmation Prototype-1) 2003-ban készült el, ezt kínálják majd eladásra a január 19-22 között megrendezésre kerülő Scottsdale-i Russo and Steele árverésen.
ford2
Az autót a fejlesztésben közreműködő vezetők is ellátták aláírásukkal, Bill Ford neve mellett Carrol Shelby és Camillo Pardo formatervező neve is olvasható. Az autó különlegessége még a karbonból készített hátsó fedél, a szériaautón alumíniumból készítették ezt a karosszériaelemet, miután kiderült, hogy 45 000 dollárba kerülne a bonyolult formájú elem megvalósítása sorozatgyártásban. Az üléseken ott láthatóan az első maketteken alkalmazott alumínium gyűrűk, a Mustang kormánya és utaslégzsákja került a műszerfalra, a kormányoszlop a Windstar egyterűből származik.
ford3
A tesztelésre használt autónál az üzemanyagtankot gyorscsatlakozók segítségével lehet pillanatok alatt üríteni, a kipufogórendszerben extra csatlakozóknak alakítottak ki helyet, amellyel a motor működését tudták ellenőrizni. Amikor a Ford 2008-ban úgy döntött, hogy eladja az egyébként 17 karakterű alvázszámmal rendelkező CP-1-est, egy olyan limitert építettek bele, amely nem engedi 5 mérföld, azaz 8 km/óra fölé vinni a sebességet és nem adtak hozzá forgalmit sem – kiállítási tárgyról van szó, amely például saját erejéből fel tud állni a trélerre.
ford4
Ez nem riasztotta el a vásárlót, Joey Limongelli egyfelől gyűjtő, másfelől a Ford GT ismerője, társzerzője volt a „Ford GT 2005-2006 The Complete Owners Experience” című könyvnek, amelyben ez a kocsi is megjelenik. Az árverési cégnél úgy becsülik, az autó különlegessége miatt könnyen 1 millió dollár, azaz 300 millió Ft fölé mehet majd a licit, az ezt követő CP-2-es prototípust tavaly 836 ezer dollárért értékesítették, és azon nem találhatóak meg a fejlesztők aláírásai. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a vételár kifizetését követően az új tulajdonosnak még a Ford Motor Company-val kell kötnie egy Equipment Sale Acknowledgement nevezetű szerződést, ellenben nem birtokolhatja az autónak látszó kiállítási tárgyat.

ford5

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!