Az olasz Suzuki forgalmazó rendezte újságírók számára a fogyasztási versenyt, az egyenlő feltételekről és a csalások kizárásáról a Dekra gondoskodott.
Álca nélkül: a Honda középmotoros roadstere, amit mi is megkapunk majd
Nem a Honda S2000-es által szabadon hagyott űrt tölti be a japánok új roadstere, de az mindenképpen üde színfolt lesz majd az egyenautók között.
Feje tetejére állt egy Porsche 959-es Genfben
Legyőzte a sofőrjét a nyolcvanas évek szuper-Porschéja, az esőtől nedves úton vesztette el uralmát a vezető a 450 lóerős, összkerékhajtású gép fölött.
Szivárványszínű Defender
Sir Paul Smith divattervező ezúttal nem az alkotásaira jellemző csíkos megjelenést választotta, de azért nem spórolt a színekkel a Defender átalakítás kapcsán.
Meggyőző Ferrari California utánzat – csak sajnos sokat kell érte fizetni
Sok pénzből jó autót építeni nem nehéz, de vajon van értelme feláldozni egy SL 500-as Mercedest azért, hogy Ferrari Californiának látszó autóban üljünk?
„Gondoltam széthajtom, s otthagyom valahol!” Pár perc a lopott Ladával
Néhány percig élvezhette csak a lopott Ladát az a kaposvári férfi, aki részegen, jogosítvány nélkül szinte azonnal gyanús lett a járőröknek. Gyakorlatilag ki akarta taposni a kocsi lelkét.
„A GM megbánja, hogy kivonul Oroszországból” – üzeni a Kreml
A Kreml sajtóközleményt adott ki arról, mit gondol a GM lépéséről. Közben bejelentették, hogy az összes raktáron lévő Opelt minimum 25 százalékos kedvezménnyel tudják megvásárolni az emberek.
Művészi mennydörgés
A menetszélnél sokkal több pluszt nyújt az Audi TT vászontetős változata. Ott van például a mennydörgés.
Kínában lemásolták a BMW i3-as. Ötajtós, 3 méteres mikroautóként…
Egy alapvetően motorkerékpárokkal, illetve ezeken alapuló szállítójárművekkel foglalkozó cég készítette el a BMW i3-as vicces, vagy inkább szánalmas másolatát.
Egymilliárd forintos baleset Goodwoodban
Most hétvégén tartották a Goodwood Members Meeting elnevezésű találkozót, amelynek egyik betétfutamjának edzésén összeütközött két, ötvenes évekből származó versenyautó.