Sokszor nehéz, de mindenképpen érdemes megtartani a fizikai jóllétünket célzó fogadalmakat.

Hirdetés – Új év, új fogadalmak – minden bizonnyal 2021 első napján is sokakban született meg a dohányzás abbahagyásáról szóló elhatározás. Egyértelműen a leszokással teheti a szervezetével a lehető legjobbat a dohányos, akkor is, ha éppen nem köti jeles dátumhoz a súlyosan egészségkárosító szokás abbahagyását.

A legtöbb újévi fogadalom az egészségünkkel, jóllétünkkel kapcsolatos. Ez nem véletlen, hiszen ahogyan a nagymamáink is mondogatták, a legfőbb érték az egészség. Az év végén sokan számot vetnek; sorra veszik azt is, hogy mit sikerült megtartani az egy esztendővel korábbi fogadalmak közül vagy éppen az év közben adódott elhatározásokból. Egy valami mindannyiunk életében biztos: eltelt egy újabb év, és bár az idő senkit sem kímél, nagyon is sokat tehetünk azért, hogy egészségesebben, fittebben éljünk.

Érdemes végiggondolni a kockázatokat

Ehhez egyeseknek új szokásokat kell megerősíteniük az életükben, például hogy többet mozogjanak vagy egészségesebben táplálkozzanak, míg másoknak fel kell adniuk régi berögződéseket vagy rossz szokásokat. Egyik sem egyszerű, de biztosan a legnehezebb kihívások közé tartozik a dohányzásról való leszokás. Ezért is biztos, hogy ez ügyben annak van a legkönnyebb dolga, aki el sem kezd dohányozni. Ilyen esetben a legkisebb a dohányzás okozta egészségügyi kockázat. Ha valaki már dohányzik, akkor pedig érdemes minél előbb leszoknia, hiszen a leszokással egyértelműen és időarányosan csökken a dohányzással kapcsolatos betegségek kialakulásának lehetősége. Általában maguk a dohányosok is tisztában vannak azzal, hogy a szenvedélyük jelentősen növeli a tüdő- és légzőszervi, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedés kockázatát. Ez a veszély az egyik legerősebb és legfenyegetőbb, leszokás mellett szóló érv.

Sokan tévesen úgy gondolják, hogy a nikotin az elsődleges okozója a dohányzáshoz köthető betegségeknek. Habár valóban erős függőséget okozó anyag, és egyéb negatív hatásai mellett megemeli a szívfrekvenciát és a vérnyomást, a fő bűnös a cigaretta égése során keletkező füstben lévő káros anyagok. Igazolt tény, hogy több mint hétezer vegyület szabadul fel a cigaretta égésekor keletkező füstben, ezek közül az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatala (FDA) 93-ról állapította meg, hogy káros vagy potenciálisan káros az egészségre. Sokaknak segít a végleges leszokásban az, hogy végiggondolják pszichológus, belgyógyász segítségével a kockázatokat, illetve a várható megbetegedésnek az életükre, családjukra gyakorolt hatását.

Az ártalmak csökkentése is számít

Mégis, világszerte körülbelül 1,3 milliárdan dohányoznak, Magyarországon több mint kétmillió ember károsítja szervezetét rendszeresen a dohányzás által.

Akik mindezek tudatában mégsem mondanak le a dohányzásról, de szeretnék csökkenteni a szervezetükre gyakorolt káros hatásokat, tájékozódhatnak a cigarettánál alacsonyabb károsanyag-kitettséggel járó, füstmentes technológiák felől. Ilyen technológia például az e-cigaretta, a dohányhevítéses technológia vagy a nikotinsóval működő technológia. Habár működési elvük eltérő, közös bennük, hogy használatuk során nem történik égés, így füst sem keletkezik, így valószínűsíthetően kevesebb káros és potenciálisan káros anyag kerül a dohányzó szervezetébe, mint a hagyományos dohánytermékek esetben.

Érdemes biztosra menni

Ám aki ezeket az alternatívákat választja, annak is tudnia kell, hogy ezek az eszközök sem kockázatmentesek, mivel tartalmaznak nikotint, illetve hosszú távú hatásuk sem ismert még pontosan. Továbbra is egyértelmű, hogy aki a dohányzásból fakadó egészségügyi ártalmakat ki szeretné zárni az életéből, azzal teheti önmagáért a legtöbbet, ha teljes mértékben tartózkodik a dohány- és nikotintartalmú termékek fogyasztásától, ha pedig már dohányzik, minél előbb teljesen felhagy ezzel a káros szokással. Ha ez nem sikerült volna január elsején, akkor sem érdemes feladni, hiszen az év bármelyik napja kiváló arra, hogy végleg leszokjon.

A cikk társadalmi célú reklám, megrendelője a Philip Morris Magyarország Kft.