A Qingzhou Da Jin Ma Motorcycle Co., LTD. cég biciklikkel kezdte, majd következtek a motorkerékpárok, amelyek még mindig a termelés derékhadát jelentik. Aztán elkészültek az első, háromkerekű szállítójárművek, és újabban már a Kínában létező Alacsony Sebességű Elektromos Autók kategóriájában is megjelent a termékeivel. Egy ilyen utóbbi alapján készítette el legújabb alkotását, a KMW2200 típusnevű alkotásnak egyértelműen a BMW i3-as megidézése volt a célja, de azért egy kevés Mercedes B-osztályt is felfedezni rajta.

Lecserélték az egyébként dobozszerű karosszériát, és helyette a BMW i3-as által ihletett ruhát készítettek. Hogy egyértelmű legyen a csalás, nem csak a főbb vonalakat, de például a veséket is átvették a bajorok elektromos autójáról, és akkor még ott vannak a nemes egyszerűen a csomagtérfedél közepére biggyesztett hátsó lámpák, amelyek sehogy se illeszkednek a vonalvezetésbe. Apropó vonalvezetés, a kocsi oldalfalán látható lendületes lemezhullámok kísértetiesen hasonlítanak arra, ami a Kecskeméten is gyártott Mercedes B-osztályt is díszítik.

Az utastérben a sofőr egy teljesen digitális kijelzőről tájékozódhat, a középkonzolon látható monitor ellenben nem érintőképernyő, az egy oda fixen beépített videólejátszó, ami semmilyen módon nem áll kapcsolatban a jármű fedélzeti rendszereivel leszámítva az áramellátást. Kategóriájának megfelelően meglehetősen harmatos a teljesítmény, igaz, a Qingzhou Da Jin Ma négykerekű elektromos autói közül ez a legerősebb a maga 4,5 lóerejével. Az elérhető csúcssebesség 50 km/h, a hatótávolság ólomakkumulátorokkal 120 km, csak normál konnektorról (220 V) lehet tölteni a telepet, a teljesen lemerült akkumulátor 7 óra alatt töltődik fel. A Da Jin Ma KMW2200-as hossza egyébként mindössze 3 méter, a szélesség 1,4, a magasság 1,54 méter, a tengelytávolság 1,93 méter – a négyszemélyes utastér valójában 2+2-es, hátul csak kisgyerekeknek van elég hely. A megjelenésen, műszaki tartalmon kívül még az ár is jócskán elmarad a példaképnek tekintett BMW i3-astól, hiszen a kínai Alacsony Sebességű Elektromos Autóért mindössze 24 998 jüant, azaz 1,1 millió Ft-ot kell fizetni, míg a BMW 449 ezer jüant, azaz 20,2 millió Ft-ot kér az elektromos autóért.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!