A Frankfurti Autószalonon természetesen a Mazda standot is felkerestem, hiszen viszont szerettem volna látni a mi Mazda3-asunkat, a konvojban az elektronikai hibákról elhíresült 6-os számút. Tudtam, hogy kicsi az esély, de azért megpróbáltam.

Azt már Moszkvában sikerült tisztázni, hogy a standon csak egy autó lesz kiállítva – mégpedig a soha le nem mosott Auto Bild-es kocsi -, és ezen kívül még három lesz a pavilon előtti szabad területen. Abban reménykedtem, hogy ez utóbbiak között lesz majd a mi autónk is, és nem ezt szedi szét csavarjaira a fejlesztőrészleg. Szóval reménykedtem, és nem jött be. A stand előtt a másik piros autó és a két fehér volt kiállítva, nyoma se volt barna autónak, vagy szürkének. Természetesen Saschának szegeztem a kérdést, akit könnyen megtaláltam, hiszen ígéretéhez híven csak az autószalon után fog megborotválkozni, hogy a vele utazó újságíróknak legyen esélye arra, hogy felismerjék. Ő egy kicsit más megvilágításba helyezte a dolgot.

A sajtóközlemény szerint a konvoj a tervnek megfelelően ért célba, a valóságban csak hat Mazda3-as fejezte be a nagy túrát. Rajtuk kívül álló okokból, történt ugyanis, hogy amikor Fehéroroszországot akarta elhagyni a karaván, az ottani hatóságok különösebb indoklás nélkül lefoglalták az 5-ös és 6-os számú autót. Hogy miért épp a két barna Mazda3-as kellett nekik, nem tudni, hiszen a fehér, piros és szürke autókat továbbengedték a két CX-9-es kísérőautóval együtt (az orosz előfutókra már nem volt szükség Lengyelországban és Németországban, ők terv szerint is csak eddig haladtak), és azok különösebb közjáték nélkül teljesítették a nagy utat. A Mazda Motor Europe most mindent megpróbál, hogy legalább valamiféle választ kapjanak a Fehérorosz hatóságtól, miért foglalták le azokat, mikor kapják vissza azokat. Megnehezíti a dolgukat, hogy ott nem gyári tulajdonú a forgalmazó, hanem egy helyi kereskedő látja el a feladatokat, tehát jogilag nincs jelen a Mazda az országban. Egyelőre ők sem tudnak mást tenni, mint reménykedni abban, hogy visszaszolgáltatják az autókat.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!