Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság idén október 17. és december 4. között rendezi meg „Látni és látszani 2022” kampányát, amellyel szeretnék felhívni a figyelmet az őszi időjárás okozta vezetésbiztonsági kihívásokra. Ebben az időszakban a sofőrök felelőssége, hogy felkészítésék járművüket megváltozott út- és fényviszonyokra. A láthatóságot kétféle szempontból tudjuk megközelíteni, mondja Domokos Tibor rendőr törzsőrmester, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság referense. Az egyik az a közúti közlekedésben résztvevő gyalogos, kerékpáros szempontjából, itt a láthatóság az, ami kiemeli a személyét, hogy ő ott van, közlekedik.

Idén is lesz ellenőrzés a Látni és látszani kampány keretében. Fotó: Ádám János

Hordjunk világosat
– Nem feltétlenül láthatósági eszközről kell, hogy legyen szó, hanem világos öltözetről beszélünk. Divat a fekete kapucnis felső, fekete farmer, de balesetmegelőzési szempontból is érdemes lenne színesebbé tenni az öltözködésünket. Egyébként is itt az ősz a borongósabb idő azt javaslom, hogy a világosabb színek felé tendálódjunk, lehet ez akár rózsaszín, vagy ciklámen zöld is, nem csak a fehérben és árnyalatiban kell gondolkodni. Egy felmérés szerint a kék ruha olyan 18 méterről látható meg, míg egy világos öltözet akár 150 méterről is észrevehető. Ha a gyalogos átkelőhelynél egy ötvennel közlekedő autó vezetője 18 méterről fogja csak érzékelni, hogy van gyalogos ott, akkor bizony nem fog tudni már megállni, még, ha jó is a reakcióideje – magyarázza a referens. Főként, hogy elkezdett az őszi időjárás miatt csúszóssá válni az út. Főleg a reggeli órákban alakulhat ki zúzmara az úttesten, ami csökkenti a gumi tapadását, így a féktávolság is meg fog nőni. Ha egy autós hirtelen gyalogost észlel két lehetőség van a tapasztalatok szerint, vagy rálép a gázra, ami a rosszabbik eset, vagy satuféket nyom. Egyik sem jó, egy hirtelen fékezés könnyen okozhat nagyobb bajt: megpördül az autó, nekimegy valaminek, vagy más autónak is, hívja fel a figyelmet Domokos Tibor.

– A kerékpárosoknak lakott területen kívül kötelező láthatósági mellényt használni, amiről azt látjuk az elmúlt években, hogy egyre kevésbé veszik fel. Csúnya, nem divatos, hogy néz ki az indok általában. Ezzel sincs baj, csak akkor vegyenek olyan kerékpáros felsőt, ami fényvisszaverős és hordjanak ilyet. Az igazán nagy gond pedig, amikor a láthatóság sem megoldott és még alkoholt is fogyasztanak, úgy ülnek kerékpárra. Ez jelentősen növeli az esélyt, hogy baleset áldozatává váljanak.

Hogy ne ez legyen a vége… Fotó: Tóth Imre

Ellenőrzések jönnek
A látni és látszani másik oldal a járművezetők szempontjából kiemelendő, ez a megfelelő műszaki állapotot, a lámpák megfelelő működését takarja.
– Nagyon sok félszemű autó közlekedik, ez nagy veszélyt rejt hiszen az úttest egyik oldalát nem látják tisztán. Mindkét lámpának megfelelően kell működni. Azt is tapasztaljuk, hogy sokan nem hordják a szemüveget, amit kellene vezetés közben. Tudjuk, hogy éjszaka megtörik rajta a fény, sérti ilyenkor az ember szemét, de ez is kiküszöbölhető a megfelelő lencsével. Ha benne van a jogosítványban, hogy hordani kell a szemüveget, akkor szankciót is jelent egy ellenőrzés során, ha mégsem viselik – jegyezte meg a törzsőrmester.
A kampányban igyekeznek nem elsősorban szankcionálni, sőt inkább jutalomban részesíteni a járművezetőket. Az ellenőrzés alá vont járműveknél, ha mindent rendben találnak, akkor láthatósági eszközzel jutalmazzák meg a sofőrt.
– Minden járműben annyi mellénynek kell lennie, ahányan ülnek benne, ezt igyekszünk pótolni. Beszélni kell arról is, hogy az autópálya problémákat okoz a járművezetőknek, nem tudják az emberek kezelni. Gumit cserélnek, szerelnek a leállósávban. Ha nem tudunk tovább közlekedni, akkor itt is fontos a mellényt viselni, kitenni a háromszöget, a korláton kívül közlekedve. Az őszi téli átállás mellett sem mehetünk el szó nélkül. Lényeges a szélvédő megfelelő karbantartása, pára letörlése, jég lekaparása, eltávolítása, hogy megfelelően kilássunk. Az emberek ezt gyakran félvállról veszik, pedig nagy súlya van. Ha emiatt gázolok el valakit, azt életem végéig nem fogom tudni feldolgozni. A másik fontos dolog a gumiabroncsok állapota, sok olyan autóval találkozni, aminek le van futva az abroncsa, az alsó értékhatár alatti, veszélyes abroncsokkal is. Hét fok alatt megváltozik a nyári gumi szerkezete, megkeményedik, ezért erőteljesen javasoljuk a téli gumi használatát – sorolja Domokos Tibor.

Kellene a rutin
A referens hozzáteszi: nem csak a gépjárműveket kell felkészíteni, hanem a saját gondolkodásunkat is. Kevesebb gáz, kevesebb fék a legjobb mottó. A hirtelen fékezés ABS ellenére is megcsúszást eredményez, ami balesethez vezet. Használjunk inkább motorféket, menjünk lassabban, ismerjük ki a járművünket, hogy megfelelően kezelni tudjuk ilyen helyzetekben.
– A megyében közlekedők jó része nem rendelkezik téli vezetési rutinnal, hiszen nem voltak kemény teleink, de meg kell tanulni a saját járművet úgy vezetni, hogy bármikor, bármilyen körülmény között meg tudjak vele biztonsággal állni. A gyalogosátkelő helyeket a megfelelő módon, lassítva kell megközelíteni. A megfelelő prevenciót magunkban is el kell kezdeni – teszi hozzá.
Az idei Látni és látszani kampány keretén belül most is megrendezik a Light Friday akciót november 4-én, Miskolcon a Széchenyi utcán, a Villanyrendőrnél fognak láthatósági eszközöket osztani a közlekedőknek.

Nyitókép: Hegedűs Márk

A vadveszélyt jelző tábláknál érdemes egy kicsit lelassítani. Fotó: Ádám János/MW