Engem mindig megmosolyogtat az olyasfajta, nagy komolyan előadott reklámduma, miszerint „Körülnéztünk a nagyvilágban, ki lenne hozzánk hasonló, és minden idők legsikeresebb sportcsapatát, az évtizedek óta mérkőzéseinek 75 százalékát megnyerő új-zélandi All Blacks rögbicsapatot találtuk. Ezért feketére festettük autóinkat, maori tetoválást pingáltunk rájuk, a pótkocsit a játékosok másfélszeres embernagyságú képével díszítettük – és máris olyanok vagyunk, mint ők!” Mifelénk, az Új-Zélandtól a lehető legtávolabb fekvő Magyarországon én lennék az egyetlen, aki most hallott először a derék tojáslabda-kergetőkről, illetve akiben felötlött a kérdés: vajon mennyivel támogatom őket, ha ilyen autót veszek?

Persze, kapok is valamit, lévén, hogy nagyon mutatós a harci díszben pompázó járműszerelvény, hatásos névjegyet tesz le a fuvarozóról, rátereli a figyelmet a fülke homlokfelületén elhelyezhető cégfeliratra. Egyébként pedig – kimagaslóan jó jármű az új Stralis!

Szuperfülke

A kipróbált változat (egy a 4500-ból!) magastetős, hosszú kabinja 480 liternyi tárolóhellyel, két kényelmes ággyal és általában fényűző felszereltséggel kényezteti pilótáját. Ebben a példányban még légrugós, integrált öves, fűtött bőrülés és bőrkormány is volt – bőrbevonatú váltógomb meg csak azért nem, mert váltókar egyáltalán nincs. A 12 előre- és 2 hátrameneti fokozatú robotváltó ugyanis automatikus vagy félautomatikus üzemmódban dolgozhat, és hadd említsem meg mindjárt, hogy ennyire simán, szinte észrevehetetlenül kapcsolgató szerkezethez nemigen volt még szerencsém.

De térjünk egyelőre vissza a fülkéhez, amelyben kiegészítő fűtés, automatikus klíma, távirányítós CD-rádió, sebességrögzítő, sávelhagyás-figyelmeztető és a műszerfal közepéből kihajtható, színes képernyős navigátor képviselte a legújabb technikát. A férőhely tágasabb lett, mint a típuselődben, noha a középen kiemelkedő motorház elég magas padlólépcsőt eredményez. Valaha kissé rideg plasztikatmoszféra és gyenge minőségi hatású műanyag elemek voltak jellemzők a márkára, de ezen szembeötlően túlléptek már.

Csendestárs

Mindig nagyra becsültem a merészen modern konstrukciójú Cursor motorcsaládot, és az Euro 5-ös, közel 13,0 literes lökettérfogatú gép sem okozott csalódást – sőt! 560 lóerő és már ezres fordulatszámtól kifejtett 2500 newtonméter jelzi kimagasló képességeit. Csakugyan bivalyerős, amit a Bicskéről Debrecenbe vezető próbaúton csak néhányszor, autópálya-felüljárókon és előzések alkalmával tudott igazán érvényre juttatni, de akkor annál meggyőzőbben. Úgy viszi a 40 tonnát, mintha félig üres lenne a háromtengelyes félpótkocsi! Minden helyzetben érezni, hogy bőven van benne tartalék. A grafikus kijelzőben figyelemmel kísérhetjük, melyik fokozat van bekapcsolva éppen, s bizony, ért néha meglepetés: amikor azt gondoltam, hogy na, most aztán tényleg vissza fog kapcsolni, akkor is simán húzott a legfelső fokozatban. Mindemellett olyan halk, hogy csakugyan rá vagyunk utalva a műszerekre. Nagyon csekély a szélzúgás is.

A fogyasztásról ilyen rövid út alapján nem lehet különösebbet mondani, de annyi tény, hogy a 280 kilométeren alig ment lejjebb a mutató. Igaz, 700 és 400 literes alumíniumtank volt a járművön – több mint egy köbméter gázolaj bespájzolása például azért előnyös, mert ha nem külföldön kell tankolni, előbb kaphatja vissza az áfát a fuvarozó, márpedig nagyobb flotta esetében évente milliós összegekről lehet szó.

Nem hintaló

Egy kamion emeletmagas vezetőülését több rugózó elem választja el az úttesttől. Esetünkben az első parabolarugós, illetve hátsó légrugós futómű, a négyballonos kabinfelfüggesztés és az ülés légrugózása. Némely járműben úgy billeg odafönn a sofőr, hogy semmi kapcsolatot sem érez az úttal, s csaknem tengeribeteg lesz. A Stralis hangolása viszont jól sikerült, semmi hintalóhatás, korrekt visszajelzéseket ad a vezetőnek, mégsem jönnek át ütések, rázkódások. A kormány középállásnál is érzékeny, finoman dolgozik, s jól érezhető a fék is.

All Blacks ide vagy oda, nagyon eltalált jármű az új Stralis, megalapozott az Iveco igénye, hogy a nagykategória felsőházában szerepeljen vele, az eddiginél nagyobb piaci részesedéssel. S hogy ráadásul dögösen is néz ki a fekete óriás, az már csak hab a tortán…