A Renault nem beszél mellé – ami a designt illeti, biztosan nem. Lehet, hogy tíz év múlva úgy gondolunk vissza a mostani Renault-kra, mint az autók legutóbbi formatervezési forradalmát elindító modellekre. S ami eddig csak a drága luxuskocsik (Avantime, Vel Satis) vásárlóinak privilégiuma volt, ma széles körben elérhető. A meghökkentő formatervezés demokratizálódásának a két nagy Renault tulajdonosai biztosan nem örülnek – hiszen ők éppen azért fizettek egy vagyont az autójukért, hogy valami igazán különlegeset kapjanak –, szerintünk viszont törvényszerű, hogy a szokatlan merészséggel és stílusos harmóniával megrajzolt autók éppen az avantgárde mozgalom és a francia forradalom „szabadság, egyenlőség, testvériség” elvének hazájából származnak.

Jelkép

S mivel az emberiség történelme során sokkal több a példa arra, hogy ezeket a jogokat tüntetve, ordítva, az utcára vonulva könnyebben lehet kivívni, mint nyakkendőben a tárgyalóasztalnál, a háromajtós Mégane látványát fogjuk fel a heves zászlólengetés autós megjelenésének. Almera, Astra, Civic, 307, Corolla, Octavia – még sorolhatnánk tovább azokat a modelleket, amelyek a Mégane mellett elavultnak, divatjamúltnak, reménytelenül öregnek hatnak. A háromajtós Coupé pedig még az ötajtósnál is különb a friss lendület terén, hiszen a hátul elkeskenyedő oldalablak olyan hatást kelt, mintha a kocsi száguldana. A Mégane másságának jelképe lehet egyébként az öncélúan különleges kézifék, azaz a “crazy fék” is.

Sprint helyett fitness

A Mégane Coupé azonban nem vágtázó, menetteljesítményei csak részben képesek beváltani a látvány által tett ígéretet. Ezért aki tüzes kupéra vágyik, kerülje a Mégane-t. Ennek az autónak a közönsége festett szőke, és az örömautózáshoz ideális hegyi szerpentinek helyett a fitness-központot keresi fel. Rikító körömlakkal, tűsarkúban affektálva tipeg a kocsijához, és vezetés közben beszél a mobilon. Pocakom miatt el is szégyellem magam a volán mögött, ezért a hátsó ülésre száműzöm magam. Már a beszállás sem megy könnyen – hiába húzódik el előzékenyen az első ülés az útból –, ott ülni pedig valóban klausztrofóbiát okoz. A Coupé beltere ugyanis a kisebb hátsó ablak miatt még szűkösebbnek hat, mint az ötajtósé. A csomagtartó szerencsére nem ment össze – pedig éppen ezt könnyebben elnéznénk ennek az elsősorban a látványra építő, vagány autónak.

Óvatos duhaj

Az 1,6 literes motor legnagyobb erénye, hogy ezzel még nagyon gazdag felszereltséggel is négymillió forint alatt van a Mégane Coupé ára. A 115 lóerős teljesítmény papíron szép érték az 1,6 literes masinától, a Mégane mégsem dinamikus. A menetteljesítmények megfelelnek ugyan a kategória átlagának, ám akinek fontos a dinamizmus, az áldozzon még 600 ezret a kétezres motorra. Az 1,6-os gép egyenletes terhelés mellett, illetve kis és közepes fordulatszámon hajtva csendes, kulturáltan jár, megfelelően nyomatékos – éppen olyan, mint amilyennek egy józan, családi autóban lennie kell. Ám ha a lovak közé csapunk – és egy Coupéban miért is ne tennénk? – a motor hangja nyerssé válik, az utasteret pedig betölti a zaja. A budapesti utak kihozzák a Coupé futóművének feszességét is – az ötajtósénál keményebb hangolás miatt a változatlan tengelytáv és az azonos kerékméret ellenére rázósabb a háromajtós változat. Talán ezért, talán nem, tesztautónk zörgött is, mint az a bizonyos parasztszekér a keményre fagyott földúton, ami sajnos nem volt jó hatással a minőségről alkotott véleményünkre. Ugyanakkor nem tagadható el a Renault-tól, hogy éppen az új Mégane-nal hatalmasat lépett előre a minőség – összeszerelés, anyagválasztás és látvány – terén. Ezzel, bőkezű szérialistájával és kedvező árával pedig a Mégane már félig meg is nyerte a csatát. A háromajtós 1,6-os biztosan nem lesz tömegmodell, de a később igazán szélessé váló Mégane-paletta színesítésére kiválóan alkalmas.