Noha épp csak elindult a Hyundai által alapított Genesis prémiummárka, a New Yorki Autószalonon bemutatott Hybrid Sport Sedan nevű tanulmány már a jövőbeli formavilágot vetíti előre, no meg azt, hogy gyorsan meg akarnak jelenni a középkategóriában is a dél-koreaiak.

Egyszerű vonalak, sportos arányok jellemzik a lépcsős hátú karosszériát, a csíkszerű lámpák mellett az első kerekek mögött elhelyezett légkiömlők jelentik az aprólékosan kidolgozott részleteket. Az utastérben a luxus és a csúcstechnika a meghatározó, előbbit a bőrkárpit, utóbbit pedig a műszerfal tetejét uraló hatalmas kijelző jeleníti meg.

A 21 colos képátlójú, hajlított kijelzőben kapnak helyet a digitális műszerek is, amelyek mellett analóg órákat is nézhet a sofőr – hamarosan már ez utóbbi jelenti majd a prémiumot. Nem csak többujjas vezérlést tesz lehetővé a kijelző, de például az ujj körözésével is lehet scrollozni, ami például a telefonkönyvben való keresés könnyíti meg. Hosszában kettéosztja az utasteret a kardánalagút, amely mellett négy darab fotelt helyeztek el. Alumínium és rézszínű rozsdamentes acél betétek teszik teljessé a belső teret.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A hajtásról mindössze annyit mondanak, hogy egy 2,0 literes, közvetlen befecskendezésű szívómotor és villanymotor dolgozik együtt a hibrid hajtásban, a rendszerteljesítmény 245 lóerő, és a saját fejlesztésű 8 fokozatú automatikus váltó közbeiktatásával jut el ez a hátsó kerekekhez. Elemzők úgy számolnak, a Hybrid Sport Sedan által megelőlegezett középkategóriás Genesis leghamarabb 3-4 év múlva jelenhet meg, hiszen felülről bővítik majd a több mint 5 méteres G90-essel megkezdett modellkínálatot, tehát a nagyautó lesz majd a következő a sorban.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!

Hozzászólások