Január 28-án kezdődik a WEpod elnevezésű önjáró mikrobuszok tesztüzeme a hollandiai Wageningen városában, közterületen. Első körben mindössze 200 méteres távolságon, az Ede-Wageningen állomás és a Wageningeni Egyetem és Kutatóközpont bejárata között, legfeljebb 8 km/h-s tempóval, de amint sikerrel zárul a próbaidőszak júliusban, tényleges közúton is mennek majd a mikrobuszok.

A WEpod elnevezésű járművek 1,9 méter széles, 3,9 méter hosszú, 2,7 méter magas kisbuszok, amelyekben 6+1 ülőhely van (a jármű csak akkor indul el, ha minden utas helyet foglal, állóhely tehát nincs), végsebességük 40 km/h – a közúti forgalomban biztonsági okokból 25 km/h lesz a csúcs -, és egy feltöltéssel mintegy 100 km megtételére képesek. A négykerék-kormányzásnak köszönhetően egy 9 méteres átmérőjű helyen képesek megfordulni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy előre meghatározott, 6 km-es hosszúságú körön közlekednek majd az egyetemi kampusz és a városközpont között a járművek állandó felügyelet mellett, ha bármi probléma akad, az utasok egy gombnyomásra kapcsolatba tudnak lépni a központban lévő ügyeletessel. Persze nem lesz túlságosan nagy a kapacitása a vonalnak, hiszen a öt járművel egyszerre legfeljebb 30 ember lesz képes utazni, ami kevesebb, mint egy darab városi autóbusz teljesítménye – de a WEpod esetén nem az a cél, hogy versenyképes legyen a szolgáltatás, hanem az, hogy egyáltalán működjön.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!

Hozzászólások