Meredek a műszerfal, a fabetét teremt kapcsolatot a belső égésű modellekkel. Fotó: Lővei Gergely, Mercedes-Benz

Fokozatosan építi fel villanyautó-kínálatát a Mercedes-Benz, most épp az E-osztály akkumulátoros-elektromos megfelelőjét dobják piacra – vagy inkább a CLS-osztályét, hiszen hivatalosan négyajtós kupénak nevezik az EQE-t. A német autópályákon ingázók igényeit szem előtt tartva különösen áramvonalas karosszériát készítettek, mintha egy hatalmas ívvel rajzolták volna meg az egészet. Az első-hátsó szélvédő tövénél van egy kis törés, az AMG-változaton pedig van néhány extra légterelő. Keret nélküliek az ajtók, ezenkívül még a csomagtérfedél nyílik fel, az orr zárt – sok látnivaló nincs, csak az utastér-légszűrő 10 literes doboza, amiben a több futballpályányi papírszűrő mellett 600 gramm aktívszén is található. Az ügyfél által végezhető „karbantartás” az ablakmosó-folyadék utántöltését jelenti, ezt pedig a bal sárvédőn elhelyezett kinyitható tölcséren keresztül lehet végezni. Az orrpanel alapesetben fekete, az AMG-nél függőleges pálcákat helyeznek el, extraként kérhető csillagmintás háttér; szándékosan mondtak le a két fényszóró LED-csíkkal való összekötéséről, hátul azonban megvan a kapcsolat.

Előfizetéshez van kötve a hátsó kerék 10′-os elfordulása, anélkül csak 4,5′-nyi a maximális kitérés parkolásnál

A műszerfal két szélén a jól ismert turbina-légbeömlőket találjuk, egyébként a nagyméretű képernyők uralkodnak: alapesetben 10,25 col átlójú a kormány mögötti és 11,9-es a központi kijelző, felár ellenében választható 12,3 és 12,8 colos képernyő, és itt van még a három kijelzőt egy hatalmas üvegpanel alatt egyesítő Hyperscreen is. A 141 cm széles üvegpanelt 650 fokon speciális hőeljárással formázzák, hogy torzításmentesen jelenítse meg az alá rejtett monitorok képét, továbbá 12 rezgető aktuátor gondoskodik arról, hogy minden érintés olyan legyen, mintha hagyományos gombot nyomnánk meg. Amíg elöl kényelmesen el lehet férni, a második sorban már korlátolt a fejtér, ami az ívelt tetőnek és az E-osztályhoz képest 48 mm-rel magasabb üléshelyzetnek köszönhető. Én a magam 1,9 méteres magasságával csak úgy fértem el az üvegtető alatt, hogy az árnyékolót – középre csévélődik vissza – kinyitottam, szerencsére kellően hatásos az üveg bevonata, így nem zavart a túl erős napfény. A csomagtér mindössze 430 literes, és ebből még lejön a töltőkábel táskájának térfogata.

Sportosabb ülések járnak az AMG Line modellekhez, a piros övek feláras

Ugyanarra a padlólemezre építették fel az EQE villanyautót, mint a korábban megismert EQS-t, de itt valamivel kisebbek a méretek. Ebből következik, hogy a tengelyek között sincs annyi hely, így esetünkben „csak” 90,6 kWh kapacitású az akkumulátor. Ezt a padló alá építik, a tömege 557 kg, a szabványos mérés szerint 600 km körüli hatótávolsággal kecsegtet. Alapesetben 11 kW-os a fedélzeti töltő (8,5 óra töltési idő), extraként 22 kW-os is választható (4,5 óra töltési idő), a 170 kW-os villámtöltéssel 32 perc alatt érhető el a 80%-os töltöttségi szint, ilyenkor 15 perc alatt 250 km-nyi energiát lehet vételezni. Az akkumulátormenedzsment a távolról frissíthető rendszerek közé tartozik, a használó kényelmét 3 programozható töltési megoldás növeli, a Standard esetén rögtön tölteni kezd az akkumulátor, az Otthon (elég egyszer megadni a földrajzi pozíciót, és utána automatikusan ezt követi) az előre programozott időpontban – kedvezményes tarifa – tölt, a Munkahely módban pedig a töltés befejeztével old a töltőkábel-reteszelés, így a szintén töltésre váró kolléga egymaga dughatja át saját autójába a kábelt, nem kell elkísérni. A 350+ jelzésű modell egy hátsó hajtómotort kap, aminek csúcsteljesítménye 292 LE és 565 Nm, az AMG 43-as pedig kétmotoros összkerékhajtással és 476 lóerős rendszerteljesítménnyel, 858 Nm-es nyomatékkal jön. Mindössze 4,2 másodperc alatt gyorsul 100 km/órás tempóra, és itt külön lehet választani a kifelé és befelé sugárzott hangot.

Hátsókerékhajtással is elég fürge a 2,3 tonnás EQE, a légrugózás mindent elsimít

A chiphiány annyiból éreztette magát a hazai menetpróbán, hogy az összegyűjtött mintegy tucatnyi autó közül egyben sem volt benne az EQS villanyautóban debütált és az EQE esetén is felár ellenében választható HyperScreen óriáskijelző, pedig legalább mutatóba szeretett volna egyet az importőr. Az igazsághoz tartozik, hogy egyelőre csak a 43 AMG változathoz kérhető ez az extra az EQE sorozatnál, és aki ragaszkodik hozzá, annak különösen hosszú várakozási időre kell berendezkednie.
Egy 350+ modellt sikerült vezetnem, a légrugózás nagyon jól kisimítja az úthibákat, és még a Sport mód választásánál is finom a hajtómotor-szabályozás, nem kell félni a hátsó tengelyen hirtelen megjelenő hatalmas erőtől; a villanymotor tartós, tehát 30+ perces teljesítménye 148 lóerő. Nekem tetszik a választható erősségű energia-visszatermelés, D módban a belső égésű motorok lassulásával összemérhető a motorfékhatás, D+ választásakor nincs érdemi lassulás, ha lelépünk a menetpedálról, D- esetén már-már a fékezéssel egyenértékű lassulást lehet elérni – a törvényi előírásoknak megfelelően 1 G-s lassulásnál akkor is felgyulladnak a féklámpák, ha a sofőr nem az üzemi féket használja –, a D Auto állásnál a navigáció a terepviszonyokat figyelembe véve igyekszik maximalizálni az energia-visszatermelést és így a hatótávolságot. A különféle módok között a kormányon elhelyezett kapcsolófülekkel lehet választani.

Alapesetben csak hátra kerül hajtómotor, de van kétmotoros 4Matic változat is

A Mercedes-Benz EQE 350+ indulóára 30 197 000 Ft, az AMG 43-asért legalább 43 992 000 Ft-ot kérnek, ebben az árban benne van 8 év/160 000 km-ig kiterjesztett garancia és erre az időtartamra a kötelező karbantartások költsége is. A kereskedésekben 22 kW-os fali töltődobozt is lehet vásárolni, amelynek telepítéséhez szintén segítséget nyújtanak.

Kupés a vonalvezetés, a hátsó szélvédő nem nyílik fel

Mercedes-Benz EQE 350+
Max. teljesítmény: 215 kW/292 LE
Max. forgatónyomaték: 565 Nm
Hossz./szél./mag.: 4946/1961/1510 mm
Tengelytáv: 3120 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1537/1514 mm
Fordulókör: 12,5/11,6/10,7 m*
Saját tömeg/teherbírás: 2355/525 kg
Csomagtér: 430 l
Akkumulátor kapacitás: 90,6 kWh
Gyorsulás 0-100 km/h: 6,4 s
Max. sebesség: 210 km/h
Átlagfogyasztás (WLTP): 18,7-15,9 kWh/100 km
Szabványos hatótávolság (WLTP): 567-654 km
A tesztautó ára: 30 197 000 Ft
*hátsókerék-kormányzás nélkül/4,5 fokos
kerékelfordulással/10 fokos kerékelfordulással