Az újságíró reggel ötkor overallba bújt, kocsiba ült, és kihajtott a Merkur-telepre megnézni, ki hogyan veszi át új kocsiját.

Az első
Egy szürke felöltős férfi feleségével már a kerítésnél áll 3/4 6-kor, pedig csak 8 után kezdődik a kocsik átadása. Nem baj! Két órával a kapunyitás előtt kimentek, ők legyenek aznap az elsők! Ne a maradékból választhassanak csak! Nyolckor kicsit átfázva elsőként lépik át a telep küszöbét. A férj bemegy az irodába, jelentkezik. A kötelező adminisztráció után elkezdenek válogatni. Huszonnégy kocsit megnéznek, tízet kipróbálnak, végül mint „színre várók” utolsóként hagyják el délután a kocsilerakatot, mert az asszonykának fehér Zsiguli kell, fehér kárpittal.

A divat
Huszonöt kocsi áll sorban egymás mögött a fedett átadóhelyiségben. Mindegyik mellett a jövendő tulajdonos. Próbálgatják, nem gyári hibás-e a kocsi. Műszakilag ellenőrzik: négy kerék, pótkerék, és még motor is van elöl. Ekkor valaki becsapja egy kocsi ajtaját. Mindenki elkezdi csapkodni az ajtókat. A legelső letérdel, és megrázza a kereket. Divat lesz a kerékrázás. Az első ingatja a fejét és fülel a motorhangra. Mindenki ingatja a fejét és minden fül hegyes. Valami van a motorban! Benzin.

A kompressziós
Tagbaszakadt férfit hoz a tulaj. Ő a szakértő. Kurblivasat kér. Bedugja. Megforgatja a motort. Fölnéz. Gyújtásra állítja, aztán berántja a motort. Ingatja a fejét. A második kocsinál ugyanez. Az ötödiknél megkérdi az eladó: miért csinálja? A kompressziót méri. Kurblival. Amelyik kocsit legnehezebb lesz így berántani, annak a legjobb a kompressziója (vagy az a motor szorul legjobban). Melyiket választotta? A tizenkilencediket. Már alig bírta megmozdítani benne a főtengelyt. Hiába, aki nem szokta a fizikai munkát, hamar kifárad.

Sürög a sofőr
A vezérigazgató autójáért jöttek. Ketten. Ő, meg a gépkocsivezetője. Hivatásos. Megvan a kocsi. Egyetlen darab. A sofőr leveti a zakóját. Bélésével lefelé leteríti a földre és a kocsi alá fekszik. Hosszan tanulmányozza a … mit is? Mert itt alulról mindent hatalmas lemez borít.

A régen vizsgázott
Idős bácsi figyelmesen hallgatja a vevőszolgálati alkalmazott tanácsait és az előszóban kapott részletes tájékoztatás végén, amikor már minden világos, indulás előtt megkérdezi: – És mi az a három pedál a kormány alatt?

A szín és a múlt
– Lehet kapni kétszínű Zsigulit?
– Eddig ilyet még nem gyártottak.
– De én láttam az utcán!
– Milyen színű volt?
– Kék-fehér.
– Az a rendőrségé.
– Honnan tudja?
– Már ültem benne…

A bizalmatlan
Amikor már minden alkatrészt és tartozékot egyesével a leltár szerint átvett a tulajdonos, megkérdezi az eladót:
– Mennyi benzin van a tartályban?
– Öt liter körül – hangzik a válasz.
A kedves vevő nem hiszi. Azt sem, hogy elég lesz az első benzinkútig, pedig ott van a töltőállomás a kapu mellett. Ő a Shellig akar menni, amely három kilométerre van. Addig is elég az üzemanyag, de nem hiszi. Az átadó beül, és elviszi a k. Vevőt a Shellig. Ott kap egy autóbuszjegyet, hogy ne menjen visszafelé gyalog.

Ki dönt?
A Műszaki Egyetem gépészeti karán tanít a férj. Kandidátus. Beindítja a motort, s hallgatja. Aztán egy másodikat vizsgál át és hallgatja, miként jár. Amelyiknek a legjobb a hangja, annál marad. Fehér Zsiguli. Három órán át kereste. Ez a legszebben járó motor. A felesége hangosan megkérdi: remélem nem gondolod komolyan, hogy lemondok a citromsárgáról?

Az automata
A Trabant Hycomat átvételekor megkérdezi a vevő, miért nincs a kocsiban olyan kuplungpedál, mint a többiben? – Mert kézzel kell lehet váltani. Olyan, mint az automata – hangzik a válasz, s az értelmes bólogatásra ennyiben maradnak. Két hét múlva jelzi az egyik Szeged környéki szerviz, hogy a tulaj hét óra alatt ért haza Budapestről, mert betette egyesbe, és nyomta a gázt. Várta, hogy az automata váltson. De az nem akart. Így 25 kilométeres végsebességgel járatta be a kocsit hazafelé. Egy kicsit kikészült. A tulaj is.

Két kérdés
– Nem lehetne valami bonyolultabb rendszámot kapni? Tudja, mégis nehezebben jegyzik meg a rendőrök.
– Nincs maguknál nyugatnémet exportból visszamaradt Zsiguli?

*

Az újságíró levette az overallt, és kesernyés hangulatban állapította meg, hogy az emberiség morálisan lassan változik.

Nádor István
Győr

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!