Nagyon alaposak voltak a japán és európai mérnökök, amikor a Honda Civic Type R-t fejlesztették, ezért is tartott olyan sokáig, amíg az első hivatalos információktól kezdve aztán megvásárolható autó lett a japán forró ferdehátúból.

Ennek ellenére sietnie kell annak, aki vásárolni akar magának egyet, mert már megkezdődött az utód tesztelése a Nürburgringen. Nagyon aggódni nem kell, az erős álca ellenére jól kivehető, hogy ugyanolyan hatalmas légterelőket kap majd ez is, mint a jelenlegi, a motorja várhatóan marad, ahogy a kézi kapcsolású váltó is. Épp csak a karosszériából vágnak ki egy fél emeletet, ami jót tesz majd a vezetési élménynek, hiszen vagy 10-15 centivel közelebb kerül majd a sofőr az aszfalthoz. Az, hogy a fejlesztés már ilyen korai szakaszában tesztelik a Type R változatot, arra utal, hogy a következő Honda Civic generációból már kezdettől fogva – vagy legfeljebb fél év kihagyással – elérhető lesz ez a kivitel.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!