A Volkswagen csoport termékeire specializálta magát az Abt tuningcég, amely azonban csak meglehetősen óvatosan kezelte az 1974-ben bemutatott Golfot. Eleinte versenyeztek vele és különféle kiegészítőket kínáltak hozzá, aztán 1982-ben elkészítették az itt látható átépítést.

Egy GTI volt a kiindulási alap, amelynek a karosszériáját 18 centiméterrel szélesítették ki a kerékjáratoknál – fémlemezből munkálták meg az új sárvédő peremeket. Persze ennyire nem is lett volna szükség, hiszen a 205/60 R13-as kerekeket magukon viselő felnikhez még méretes nyomtáv-szélesítők is kellettek, de hát a nyolcvanas évek elején még ez is szolid munkának számított.

Az 1,8 literes lökettérfogatú motort már alaposabban átépítették. A legnagyobb újdonság, hogy az Audi Quattro-ban is használt KKK turbófeltöltőt építették rá. Ezzel párhuzamosan új dugattyúkat és nagyobb terhelésre méretezett főtengelyt is kapott a négyhengeres, amelynek teljesítménye a gyári  110 lóerőről 163 lóerőre emelkedett. Ez már azt eredményezte, hogy egy lóerőnek mindössze 5,2 kg-ot kell mozgatnia, így nem csoda, hogy a 100 km/órás sebességet mindössze 6,8 másodperc alatt futja meg az Abt Golf.

Az utastérben kiegészítő műszerek és bőrkormány jelenti a változást a gyári állapothoz képest; sokkal több már nem fért bele a költségvetésbe, a megrendelőknek mindezért 15 000 DM-et kellett fizetni. Ez nem kevés, azt figyelembe véve, hogy egy Golf I GTI-ért 20 465 DM-et kellett fizetni a szalonban.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!