Persze, a roadsterek megrögzött hívei most biztosan a fejüket fogják, hiszen számukra egy kétüléses, nyitott sportkocsi csakis vászontetővel képzelhető el. Mindenesetre azt nekik is el kell ismerniük, hogy a keménytetőnek számos előnye van. Egyrészt sok vásárlónak nagyobb biztonságérzetet nyújt, másrészt jobban ellenáll az időjárás viszontagságainak és hatékonyabb hangszigetelést biztosít: a Roadster Coupéban például 120 km/órás sebességnél 8 dB-lel alacsonyabb a menetzaj.

A központi rögzítőkar teljes egészében megegyezik az alapmodellével, kioldását követően az MX-5-ös gombnyomásra, 12 másodperc alatt szabadul meg a fejfedőtől – sajnos a művelet csak álló helyzetben végezhető. Apró hiba, hogy az első lépésben nagyjából öt centit leengedett ablakok a végén úgy is maradnak – illene vagy teljesen leereszteni, vagy teljesen felhúzni őket. Mivel a tető az ülések mögötti rekeszbe kerül, a csomagtartó befogadóképessége állandó. Túl hosszú útra ezért ne készüljünk a Mazdával, mert két átlagos méretű bőröndöt már nehézkes besakkozni a 150 literes üregbe.  

Mert ez műanyag

A fejfedő valójában nem fémből, hanem speciális műanyagból készült, így a Roadster Coupé mindössze 37 kilogrammal nyom többet a mérlegen, mint a vászontetős kivitel. A tesztelt kétezres motorváltozatra vetítve ez annyit tesz, hogy minden egyes lóerőre csupán 2,3 dekagrammal jut több – fejenként 7,5 kilót cipelnek. Ennek megfelelően a menetteljesítmények csak kicsivel különböznek: a gyorsulás 0,3 másodperccel elmarad ugyan a másikétól, a csúcssebesség viszont a jobb légellenállás miatt 5 km/órával magasabb.

Ám az MX-5-ös elsősorban nem is emiatt vérbeli élményautó. A mai világban szinte ritkaságszámba megy az olyan kocsi, amelyik folyamatosan kommunikál a vezetőjével. Márpedig a Mazda egyetlen árva információt sem hallgat el! Akit jó „vevőkészülékkel” áldott meg a sors, tehát érzi és érti a jelzéseit, szinte egybeforrhat vele, s így átadhatja magát a vezetés vegytiszta élvezetének. A Mazda roadstere olyan, akár egy precíziós gép: minden porcikája – a kormánymű, a sebességváltó, a futómű, vagy éppen a fék – végtelenül pontosan működik. A motorban szunnyadó 160 lóerő pedig elegendő a játékos örömautózáshoz: jól gyorsítja az 1,2 tonnás tömeget, roppant élénken és határozottan reagál a gázadásra, de igazán magas fordulaton érzi elemében magát. Ráadásul a csúcsmodell Bilstein rugóstagokat, toronymerevítőt és önzáró hátsó differenciálművet kap, így aztán még izgalmasabb a „hancúrozás”.

Megéri?

Ha azt vesszük, hogy az MX-5 Roadster Coupé mindössze 400 ezer forinttal drágább a vászontetősnél, akkor a bolondnak is megéri – utóbbihoz ugyanis ennyibe kerül egy keménytető. Ez a kétezres változatnál (8 179 900 Ft-tól) teljes egészében igaz is, mivel az mindkét esetben csak a legmagasabb, Revolution specifikációval választható. Az 1,8-as verziónál már egészen más a helyzet, olvassák el keretes írásunkat!