Pár nappal ezelőtt, Goodwoodban még álcázott megjelenéssel küldték végig a hegyi felfutó pályán az elektromos taxit, most pedig a hivatalos leleplezésre is sort kerítettek. A sietség oka prózai: 2018 januárjától Londonban csak zéró helyi károsanyag-kibocsátással rendelkező taxikat lehet forgalomba helyezni, és kell hagyni egy kis időt a gyártás felfuttatására is – például Hollandiából már érkezett egy 225 darabos megrendelés.

Az utastérben három rögzített (menetirányba néz) és három lehajtható kiegészítő ülés (hátrafelé néz) található, a sofőr mellett van a csomagtér. Teljesen új konstrukcióról van szó, a Geely 325 millió fontot költött a fejlesztésre és a Coventryben található üzem bővítésére és modernizálására. Globális piacon akarnak megjelenni a termékkel, ezért is változtatták meg az eddigi London Taxi International nevet London Electric Vehicle Company névre.

Elsődlegesen azzal próbál hódítani a Geely által kifejlesztett, a korábbi dízelmotoros járművel egy közös alkatrészt sem tartalmazó TX nevű hatótávnövelős jármű, hogy annak használatával heti 100 fonttal csökken a rezsiköltség. Az eCity névre keresztelt hajtásláncnál egy villanymotor hajtja a hátsó kerekeket, az akkumulátorban 112 km megtételére elegendő energiát lehet tárolni, ezt követően a kocsi orrába szerelt 1,5-ös benzinmotor további 531 km megtételét teszi lehetővé azáltal, hogy egy beépített generátort hajt. A londoni városvezetés úgy számol, 2020-ra a 23 500 darabos taxiflotta fele lesz újenergiás jármű.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!