Jócskán fordult a kocka az amerikai-koreai gyártónál. Eddig a kedvező vételár volt a legfőbb érv az Aveo mellett, ám a második generáció érkezésével merőben új helyzet állt elő. Az új platformra épülő modellnek sármos fizimiskát szabott a cég. Olyannyira, hogy biztosan lesz olyan vásárló, aki beleszeret a pofás külsőbe és emiatt dönt a típus mellett. Bár a sziluett hasonló a korábbi modelléhez, a négy kerek fényszóróval és a méretes, két részre osztott hűtőráccsal rendelkező, agresszív kisugárzású frontrész nagyobbnak és komolyabbnak mutatja az Aveót.

Az anyagok kemények, viszont az illesztések pontosak. Néhány kapcsoló az Opelekből lehet ismerős Az anyagok kemények, viszont az illesztések pontosak. Néhány kapcsoló az Opelekből lehet ismerős

Komoly pozitívumként értékelhetjük azt is, hogy a korábbi nemzedék csapnivalóan rossz, egycsillagos törésteszteredményét az újdonság egy maximális, ötcsillagos minősítéssel feledtette. A merevebb karosszéria elsősorban a nagyobb arányban használt nagy szilárdságú acélelemeknek és ponthegesztéseknek köszönhető, illetve megerősítették az ajtópántokat és a tetőoszlopokat, no és az ajtókban is merevítő betéteket találunk. Ezt lehet is érezni a vezetőülésben, sokkal masszívabbnak hat az autó, nyikorgásnak pedig nyomát sem találjuk, ami az elődről nem volt elmondható. A sofőr már csak azért is jobb helyzetben van, mert közvetlen, jó fogású kormányt tekerhet, illetve a futómű is jóval stabilabbnak érződik.

Utóbbi tisztességesen helytáll akkor is, ha már az autó kanyarodási képességeinek határát feszegetjük, ellenben az úthibaelnyelő képesség már nem tartozik a kis Chevy erősségei közé. De igazából nem csak a rugózás lehetne finomabb, engem sokkal inkább zavart, hogy a futóműtől jövő zajok a kelleténél nagyobb mértékben jutnak el az utastérbe. Ezt leszámítva azonban ugyanolyan jó vezetni az Aveót, mint a drágább kisautókat.

Autópályán lehetne halkabb az Aveo

Az ötfokozatú váltó mintaszerűen jár, s az 1,4-es, 16 szelepes, 100 lóerős motorra sem panaszkodhatunk addig, amíg nincs leterhelve igazán az autó. Városi közlekedésnél nem érezzük az erő hiányát, mert a rövid áttételezés jól palástolja, hogy nem feszül szét a nyomatéktól a motor. Tulajdonképpen az esetek túlnyomó többségében elegendő a motor ereje, négy személlyel és klímázva viszont már lendületből kell autózni és rendesen meg kell dolgoztatni az erőforrást. Sokkal inkább problémát jelent, hogy az említett ötfokozatú váltó miatt autópályán közel 4000-es fordulaton üvölt az 1,4-es, ami lehet, hogy azért ennyire feltűnő, mert a gépháztető egyszerűen nincs leszigetelve. Az ötgangos váltó hatása az étvágyon is meglátszik, az általunk mért 7,5 literes tesztfogyasztás lehetett volna kevesebb is.

Elöl-hátul átlagon felüli a helykínálat, ami a hatalmas tengelytávnak tudható be Elöl-hátul átlagon felüli a helykínálat, ami a hatalmas tengelytávnak tudható be

Az új Aveo beltere a külsőhöz hasonló meglepetéssel szolgál, bár nem vagyok benne biztos, hogy osztatlan sikert arat. A műszerfal – amelyet állítólag a motorkerékpárok műszerei ihlettek – meglehetősen olcsó hatásúra sikerült, szerintem ezzel alaposan melléfogtak. Lehet szép digitális műszerfalat is csinálni (lásd Citroën vagy Renault), de ez nem az. Ugyanakkor a kormánykerék és a bajuszkapcsolók az Opeltől érkeznek, ami azért nem kis dolog, mert ami egy Insigniában jó, az egy Aveóban is az kell, hogy legyen. Szintén dicséretet érdemel a modell a korrekt anyagminőség és a tárolórekeszek miatt. A hatalmas, jól használható ajtózsebeken kívül a váltókar előtt és mögött (három pohártartó) is találunk ügyes rakodóhelyeket, sőt nagyszerű húzásként egy-egy rekeszt alakítottak ki felül a középkonzol mindkét oldalán. Szintén ötletes a dupla fedeles kesztyűtartó – itt kapott helyet az USB- és az AUX-csatlakozó.

Majdnem akkora a tengelytáv, mint egy VW Golfé

290-ről 653 literesre bővíthető az újdonság csomagtere 290-ről 653 literesre bővíthető az újdonság csomagtere

Ami a helykínálatot és a komfortot illeti, kellemes csalódást okoz az Aveo. Az ülések még jól megtermett vezetőnek és utasának is kényelmesek, amiben a combokat egészen jól támasztó ülőlap és az éppen ideális oldaltartású háttámla is szerepet játszik. Emellett ott van a kisautók mezőnyében hatalmasnak számító, 2525 mm-es tengelytáv és a 4039 mm-es hossz. Kevés olyan kisautó van, amelyben langaléta utasok is elférnek hátul, így nem kérdés, hogy a családi autó szerepében is jól helytállhat a modell. Már csak azért is, mert a 290 literes csomagtartó könnyen pakolható, illetve bővítés esetén (40:60 arányban lehet ledönteni az üléstámlákat) a mozgatható csomagtérpadló jóvoltából sík rakteret kapunk.

Bravó, Chevrolet! Üdítő az új Aveo ára

Manapság, amikor a legtöbb kisautó alapára meghaladja a 3 millió Ft-ot, nagyon kedvezőnek mondható az Aveo 2 690 000 Ft-os ára. Az 1,2-es, 70 lóerős bázisverzióhoz elektromos első ablakokat, visszagurulás-gátlót és tempomatot is adnak, arról nem is beszélve, hogy az összes Aveo alapáron kapja a blokkolásgátlót, a menetstabilizálót, a front-, oldal- és függönylégzsákokat is (a légkondicionáló 150 000 Ft). Vagyis kevesebb mint hárommillióból egy gazdag felszereltségű autót vihetünk haza. Ha viszont valaki a 100 lóerős, 1,4-es motor mellett dönt – az erőtartalék miatt ez ideálisabb választás lehet –, 3 310 000 Ft-ért kapja meg az autót, ám ehhez már alapáron jár a klímaberendezés.

Rejtett hátsó kilinccsel látták el az Aveót Rejtett hátsó kilinccsel látták el az Aveót

TETSZETT
vagány forma
tágas belső
kedvező ár

NEM TETSZETT
futóműzajok
műszerfal
hangszigetelés

ÖSSZEGZÉS
Elődjéhez képest nyilvánvalóan óriási előrelépés tapasztalható az új Aveónál, amely ár-érték aránya révén az eddiginél is meghatározóbb alakja lehet kategóriájának. Ettől függetlenül néhány ponton azért még lehetne rajta tökéletesíteni.

Chevrolet Aveo 1.4
Összlökettérfogat: 1398 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16
Max. teljesítmény: 74 kW (100 LE) 6000/min
Max. nyomaték: 130 Nm 4000/min
Hossz./szél./mag.: 4039/1735/1517 mm
Tengelytáv: 2525 mm
Saját tömeg/teherbírás: 1083/483 kg
Csomagtér: 290-653 l
Üzemanyagtank: 46 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 12,2 s
Maximális sebesség: 177 km/h
Város/országút/vegyes: 7,7/4,9/5,9 l/100 km
Tesztfogyasztás: 7,5 l/100 km
CO2-kibocsátás: 139 g/km
A modell alapára (1.2, 70 LE): 2 690 000 Ft
A tesztelt modell ára: 3 310 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!