Több mint negyed évszázada áll helyt a G-osztály, mint katonák és civilek, vadőrök és vadorzók, vagabundok és annak látszani akarók járműve. Noha már készül az új generáció, még frissítettek egyet a klasszikuson, amit a fénydiódás hátsó lámpa formatervéről, az új kombiműszerről, a mutatós, többfunkciós kormánykerékről, valamint az átdolgozott középkonzolról lehet felismerni. Szériafelszerelés lett az állandó összkerékhajtás mellett az elektronikus vezérlésű 4ETS trakciós rendszer, amely elinduláskor és gyorsításkor javítja a vonóerő átvitelét.
Az új G 320 CDI az elődmodellek, a G 270 CDI és a G 400 CDI előnyeit egyesíti magában: az új modell az öthengeres, 156 lóerős jármű fogyasztási szintjén a 250 lóerős, V8-as modell menetteljesítményét biztosítja – természetesen Euro 4-es emissziós besorolással, széria koromszűrővel.
Csak keményen !
Az ajtót úgy kell becsapni, hogy csak úgy durranjon, nem be-, hanem felszállni kell – a G-osztály minduntalan érezteti, hogy nem puhány, s nem is puhányoknak készül. Földúton, sőt betöretlen terepen viszont meg se nyikkan benne semmi, nyilvánvaló, hogy kilométerek tízezrein át pompásan bírja az ilyesmit. Közben aránylag komfortosan rugózik, s nagyon stabil hatást kelt. Ha komolyra fordul a helyzet, csak megnyomjuk a terepváltó és a három differenciálzár kapcsolóját, és rábízzuk magunkat a dízel bődületes erejére, illetve az automatikus váltóra – ennél egyszerűbben nem is lehetne! Kilátásunk pompás, jól érezni a kocsi sarkait.
Aszfalton is kellemes utazóautó a G-Mercedes, de kanyarban guminyivákolás figyelmeztet: nagy a tömeg és magas a súlypont, tessék vigyázni! Az erős szélzúgás meg állandóan eszünkbe juttatja, hogy az áramvonalazás egy kombájnéhoz hasonló, ha sietünk, 16-20 liter körül alakul a fogyasztás, úgyhogy nagyon elkel a 96 literes tank. Előnye viszont a szögletes fazonnak, hogy a meredeken álló üvegek miatt mérsékelt marad a kocsi felmelegedése.
Dzsinn és manók
Olyan ez az autó, mint egy dzsinn az Ezeregyéjszakából: csak megkérdezi, „Mit kívánsz kedves gazdám?”, s azonnal végre is hajtja. Tágas és kényelmes az utastere, sok poggyászt visz el, óriási utánfutót vontathat, tetőcsomagtartón marmonkannák és pótkerekek garmadáját szállíthatja. Ám vannak benne más mesealakok is: kis manók, melyek bosszantgatják az embert. Például az öv becsatolására figyelmeztető jelzőhang. Terepjáróban… Lépésben haladok, ki-kiugorva, övre semmi szükség. Ez meg csak szól, őrjítően, nem hagyja abba. Ugyancsak kinn a természetben forgolódva szidtam a tolatáskor automatikusan lebillenő jobboldali tükröt. Hátra akarok nézni, kérem szépen, nem a fűbe! S egy apróság, de szintén zavaró: persze volt nálunk három GPS-készülék, kellett a szivargyújtó-csatlakozó, amelybe ha bedugjuk a dugaszt, nem lehet P-be tolni a választókart, illetve kihúzni a kulcsot. De nem tiltakoztam – a G-osztály ugyanúgy félresöpörné nyafogásomat, mint az útakadályokat…
