Autóápoló szereket találhatunk nagy barkácsáruházakban is, de több sikerrel járunk, ha az autóalkatrész-kereskedő cégek boltjaiban, vagy honlapján próbálkozunk. Náluk elérhetünk olyan anyagokat is, amelyeket autószerelőknek szántak, illetve ezek gyorsjavításra kiszerelt változatát. Ez azért érdekes, mert ha nincs szükség az anyagok felviteléhez szórópisztolyra, akkor sűrített levegő, tehát kompresszor sem kell. Így aknára állva (akinek van rá lehetősége) komoly műhelyfelszerelés nélkül is dolgozhatunk az autón olyan anyagokkal, amelyeket a szakemberek is használnak, akár a márkaszervizben.

Határozott horzsolások a kocsi alján. Néhol csak nyomot hagyott, másutt le is húzta az alvázvédő javát. Nejlont terítettünk a padlóra, de nem csöpögött az anyag. Fotó: Dombóvári Mihály
Határozott horzsolások a kocsi alján. Néhol csak nyomot hagyott, másutt le is húzta az alvázvédő javát. Nejlont terítettünk a padlóra, de nem csöpögött az anyag. Fotó: Dombóvári Mihály

Napi használatban lévő kocsi lett az alany, amely a nyaralások alatt járt földúton, itt-ott ezáltal érintőt vett a talajon. Több felületi horzsolást kivédett a haspajzs, vagy a legalsóbb pontokat jelentő futómű-bekötési pontok, néhányat azonban bevitt a természet. Ez utóbbiak felhorzsolták az alvázvédő réteget, így olyan helyek alakultak ki, amelyek a későbbi korrózió kiindulási pontjaivá válhatnak, ha nem javítják őket. Elsőként egy speciális anyagot és annak ritka fajta felhordó eszközét próbáltuk. A modern autókra jellemző, hogy az aljuk egyre nagyobb részét takarja műanyag borítás. Ezek alatt már az autógyárak sem alkalmaznak vastag alvázvédőt, nincs is rá szükség, mert a mechanikai behatásoktól a műanyag pajzsok védik a fémrészeket. Tehát a burkolatok alá speciális, az üregvédőhöz hasonló fehér, viaszalapú anyagot fejlesztettek kifejezetten a korrózióvédelemre. A gyártó Teroson a felületi terítésre egy, a kertészeti kézi permetezőkre hasonlító pumpás szórópalackot fejlesztett. Ebbe kell tölteni a „viaszt”, pumpálni, majd fújni. A viaszalapú anyag jól tapad, bár nejlonoztunk az autó alatt, de nem csepegett. A kocsira keveset fújtunk, csak bemutatóként, mert itt nem műanyaggal védett területek korrózióvédelme volt a cél.

A pumpás szórópalackból otthon is könnyű felvinni a korróziótól védő viaszt. A színe fehér, műanyag burkolatok alá való
A pumpás szórópalackból otthon is könnyű felvinni a korróziótól védő viaszt. A színe fehér, műanyag burkolatok alá való

Előkerültek hát a klasszikus alvázvédők. Ilyen is készül műhely kiszerelésben, amelyet pisztollyal, vagy ha tubusos, akkor kartuspisztollyal kell felvinni. Az ilyen szervizmódszerek előnye, hogy nagy anyagvastagságot lehet viszonylag gyorsan nagy felületre felhordani. Ilyen igényünk nem volt, mert a házi praktikák lehetőségeit kerestük, így ezen anyagok „vékonyabb”, azaz folyékonyabb, kevésbé sűrű, spray kiszerelésű változatait fújtuk a kocsi hasának sérüléseire, és rá a fehér foltként maradt viaszalapú bemutató felületre. Sprayből kétféle töltetűt választottunk, az egyik a klasszikus kaucsuk-bitumen töltetű, a másik típus friss fejlesztésű gumi-gyanta összetételű. A felhordás előtt portalanítottuk a felületet, alapozni nem kellett, mert fémig sehol sem hatolt a horzsolás. A tisztítás után ment fel az anyag, s nem láttunk különbséget régi és új között, mindkettő szépen fedte a felületet, maradéktalanul feltapadt, nem cseppent és gyorsan száradt. A konkrét sérülésekre fújtunk a klasszikus bitumenes anyagból, majd a gumi-gyanta összetételűből az ülések alatti sík, nagy felületű részt fedtük, ami földúton, füves részen a leginkább horzsolódik. Az egész munka az előkészülettel együtt másfél óra alatt kész volt, így bátran ajánlhatjuk olyan autósoknak, akik szeretik a kocsijukat maguk gondozni. Az alvázvédő spray-k gyártótól függően 2500-4000 Ft áron mozognak, alkalmazásukkal pedig nagyságrenddel drágábban javítható hibákat előzhetünk meg.

Hoztunk spray kiszerelésű üregvédőt is: a palackos trükk mutatja a működési mechanizmust. A spray finom aeroszolt fúj, ami „ködként” a kezelt üreg minden részébe eljut
Hoztunk spray kiszerelésű üregvédőt is: a palackos trükk mutatja a működési mechanizmust. A spray finom aeroszolt fúj, ami „ködként” a kezelt üreg minden részébe eljut

Kozmetika
Kőfelverődések elől egyetlen autó sem menekülhet. Alattomos dolog, először alig tűnik fel a hiba, majd a repedt lakk alá beszivárog a víz, és elindul a lemez korróziója. Azonnal cselekedni kell, mert, ha ekkor sem lép a tulajdonos, a korrózió miatt a karosszériaelem cseréjéig is eljuthat. Autósbolti stift lett az első lépés, de nem festékstift. Rozsdagyilkost vetettünk be, ez az anyag a vas-dioxidot vas-trioxiddá alakítja, amely nem rozsdásodik tovább. A végeredmény még korántsem szép: a rozsdaszínű helyett szürke pöttyök sora, viszont a fényezés javításáig megállítottuk a rozsdát. Ugyanezt az ecsetelést elvégeztük egy betonfalra nyitott hátsó ajtóélen is. Itt elég lesz a festék felecsetelés, de a gépháztető megérett egy teljes fújásra.

A kosz letörlése után ecsetelgettük a rozsdás kőfelverődéseket. Kapott az ajtó lemezig lehúzott éle is, itt nem feltűnő a kialakuló szürkés felület
A kosz letörlése után ecsetelgettük a rozsdás kőfelverődéseket. Kapott az ajtó lemezig lehúzott éle is, itt nem feltűnő a kialakuló szürkés felület

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!