A világbajnok csapat teljes erőbedobással készül a két Észak-Amerikai futamra: két színhelyen, Silverstone-ban és Fioranóban is tesztelnek a ferraris fiúk. A csapat üzemanyagszállítója, a Shell Montreálra és Indianapolisra, mivel mindkettő elég gyors pályának számít Monacóhoz és a Nürburgringhez képest, a V-Power egy új változatával, az ULG58/4-es kódjelűvel áll a csapat rendelkezésére. A mérnökök már azt is be tudják állítani, a pilóták milyen összetételű benzint kapjanak, attól függően, hogy a futam elején hamar vagy csak később tankolnak majd. Emlékezhetünk: az Európa Nagydíjon Schumacher már a 7. körben, míg Barrichello csak a 14-ikben ment be a boxba benzinért és új gumikért.

A Ferrari nem kevesebbet kért (és a jelek szerint kapott) a Shelltől, mint hogy a versenystratégiában a benzin (is) ugyanazt tudja a rövid távon, mint a két tankolás közti hosszabb idő alatt. Főleg a Gilles Villeneuve pályán lesz ez fontos, hiszen ott hosszan padlógázzal mennek majd az autók, de persze Indianapolisban is, hiszen az oválkanyar és a célegyenes időben kb. 23 másodperc, amikor szitén tövig nyomják a pedált, és ez természetesen jobban igénybe veszi a motort és az abba töltött naftát.

A Ferrari annak is felettébb örülhet, hogy a tavalyi gyengécskébb szereplés után a gumiszállítója is magára talált. A Bridgestone-nál a télen harminc új mérnököt állítottak csatasorba, és ez meg is látszik az eredményen. A Nürburgringen Schumi 60. pole-ját nagy mértékben az új, lágyabb gumiknak köszönhette, de persze az már megint a Ross Brawn-féle taktika része volt, hogy a puha gumi miatt kellett aztán szinte mindenkinél korábban bejöjjön a boxba. Ami a Ferrari jövőjét illeti, azért van egy kis bizonytalansági tényező. Miután Umbert Agnelli múlt pénteki halála után a klán legidősebb tagját, a Ferrari-elnök Montezemolót tették meg FIAT-elnöknek is, máris elkezdődtek a spekulációk, vajon ki lesz az utódja a vörösöknél?
Ez egyelőre nem tisztázott, de mint Jean Todt (akinek szóba került a neve elnökként!) jelezte: a F1-es csapat mindennapi életét ez az interregnum egyáltalán nem zavarja.
– Mindenki tudja és teszi is dolgát. Nem is érnek rá mással foglalkozni – mondta a kis termetű francia.
Hogy Schumacher se maradjon egy kis bíztatás nélkül (mintha annyira kellene bíztatni), Niki Lauda a következőket nyilatkozta – egyébként Montoya utóbbi produkcióit illetően: – Michael és Juan Pablo között hatalmas intelligenciabeli különbség van. Hozzá képest Montoya egyszerűen eszetlen. Ezt persze nem mindenki gondolja így, és az is biztos, hogy a kolumbiai legalább visz egy kis életet ebbe a meglehetősen unalmassá sikerülő világbajnokságba – még ha a maga módján is…