Fotó: csapatok

„Összességében ez egy fantasztikus hétvége volt az egész csapat, a magam és az autó számára. Kitűnően éreztem magam” – szögezte le a versenygyőztes. „A szezon elején, az óramutató járásával ellentétesen, egy csomó G terhelésnek voltunk kitéve az egyik legmegerőltetőbb pályán” – nyilatkozta a nyaki terhelést érintő kérdésre Verstappen. Itt látszik, hogy mennyire edzettek ezek a pilóták, hogy ilyen komoly terheléseket kibírnak elég meleg időjárási körülmények között és esti vezetés mellett.

Carlos Sainz vakbélműtétje miatt nem tudott részt venni a szezon második futamán. A spanyolt megműtötték és meg is jelent a helyszínen szombaton, de helyét a fiatal Oliver Bearman vette át, aki helyt állt a futamon. A 18 éves brit a hetedik, pontszerző helyre vitte célba a Ferrarit élete első Forma-1-es versenyén ezen a nehéz utcai pályán. A „Nap Versenyzője” címet is ő vihette haza. A 11. helyről indulva lett hetedik. Nem is rossz bemutatkozás a beugró pilótától.

A McLaren elégedett lehet. Oscar Piastri a negyedik, Lando Norris pedig nyolcadik lett. Norris bár jól látható módon bemozdult a rajtnál, végül nem kapott időbüntetést, ennek is köszönhette helyezését az első tízben. Fernando Alonso ismét pontot szerzett az Aston Martinnal. Csapattársa, Lance Stroll kiesett még a verseny elején, amikor is nekicsapta autóját a falnak. Rajta kívül még Pierre Gasly nem ért célba. Az Alpine pilótája autójának sebességváltója meghibásodása miatt a rajtnál kiállni kényszerült. Nem lehetett sokkal boldogabb Esteban Ocon sem, aki lassú Alpine-jából igyekezett kihozni a legtöbbet, s végül 13. lett. Remélhetőleg nem túl babonás a francia pilóta.

George Russell ezúttal is előkelőbb helyezést ért el, mint jövőre távozó csapattársa, Lewis Hamilton. Előbbi a hatodik, utóbbi pedig a kilencedik helyre vitte célba az Ezüst Nyilát. Az első tizet Nico Hülkenberg zárja a Haas-szal. A német veterán értékes pontot gyűjtött az amerikai csapatnak. Alexander Albon és Kevin Magnussen tudott még ugyanabban a körben célba érni, mint az első tíz helyezett, a többiek körhátrányban futottak célba.

A verseny abszolút csalódása ezúttal a Kick Sauber vagy Stake F1 néven futó csapat volt. Zhou hasonló fiaskót élt át egyik kerékcseréje során, mint Bottas múlt szombaton. Valtteri Bottas és Guanyu Zhou a 17. és 18. helyen futottak célba neonzöld-fekete autójukkal. A Red Bull fiókcsapata az RB szintén nem remekelt. Juki Cunoda ért célba jobb helyen. A japán a 14. lett, míg ausztrál csapattársa, Daniel Ricciardo erőfeszítései csak a 16. helyre voltak elegendőek.

Folytatás két hét múlva (2024. március 24.) a sokáig szezonnyitóként funkcionáló Ausztrál Nagydíjon, ismét a szokásos vasárnapi időpontban. 2023-ban egy viszonylag nyugodt kezdet után káoszos véget ért az Albert Parkban rendezett Ausztrál Nagydíj. Max Verstappen egy igencsak emlékezetes futamon szerezte meg első ausztrál győzelmét. A hollandot Lewis Hamilton követte másodikként. A bronzérmes helyen Fernando Alonso ért célba. Nem kell nagy jósnak lenni ahhoz, hogy azt mondjuk, hamarosan a holland második ausztráliai győzelmét ünnepelheti pezsgővel a melbourne-i dobogón.

Fotó: Amber PR

2024-es Forma-1-es Szaúd-Arábiai Nagydíj eredménye
1. Max Verstappen Red Bull + 1:20.43.273
2. Sergio Perez Red Bull + 13.643
3. Charles Leclerc Ferrari + 18.639
4. Oscar Piastri McLaren + 32.007
5. Fernando Alonso Aston Martin + 35.759
6. George Russell Mercedes + 39.936
7. Oliver Bearman Ferrari + 42.679
8. Lando Norris McLaren + 45.708
9. Lewis Hamilton Mercedes + 47.391
10. Nico Hülkenberg Haas + 1:16.996
11. Alexander Albon Williams + 1:28.354
12. Kevin Magnussen Haas + 1:45.737
13. Esteban Ocon Alpine + 1 kör
14. Juki Cunoda RB + 1 kör
15. Logan Sargeant Williams + 1 kör
16. Daniel Ricciardo RB + 1 kör
17. Valtteri Bottas Kick Sauber + 1 kör
18. Guanyu Zhou Kick Sauber + 1 kör
19. Lance Stroll Aston Martin Nem ért célba
20. Pierre Gasly Alpine Nem ért célba

A világbajnokság állása
Pilóták:
1. Max Verstappen 51 pont
2. Sergio Perez 36 pont
3. Charles Leclerc 28 pont
4. George Russell 18 pont
5. Oscar Piastri 16 pont
6. Carlos Sainz 15 pont
7. Fernando Alonso 12 pont
8. Lando Norris 12 pont
9. Lewis Hamilton 8 pont
10. Oliver Bearman 6 pont

Konstruktőrök:
1. Red Bull 87 pont
2. Ferrari 49 pont
3. McLaren 28 pont
4. Mercedes 26 pont
5. Aston Martin 13 pont
6. Haas 1 pont
7. Williams 0 pont
8. Kick Sauber 0 pont
9. RB 0 pont
10. Alpine 0 pont