„Azt hiszem már a rajttól kezdve jó tempónk volt. Nyomás alá helyeztem Charles-t (Leclerc-ket), de mialatt követtem, a forróság miatt a gumik nagyon felforrósodtak, ezért nem mertem előzni. Mindössze egyszer csak a 11-es kanyarban.” …. „Az autó gyors volt ma persze, s balszerencsés volt Charles, remélem jól van. Próbáltam letudni a versenyt és figyelni a kerekekre.” – szögezte le később a versenygyőztes holland.

Lewis Hamilton 300. futamát futotta ma, s bár győzelmet nem sikerült szereznie, a második hellyel is elégedett lehet. Bejöttek a jóslatok, mely szerint ezen a hétvégén gyorsak lehetnek a Mercedes-pilóták. George Russell Sergio Perezzel küzdött az utolsó dobogós helyért. A mexikói pilóta maga mögött tartotta a brit fiatalt egészen a verseny végi virtuális biztonsági autós fázisig. Akkor a brit gyorsabban kapcsolt és mikor támadhatott, nagy gázzal elhúzott a Red Bull pilótája mellett. Sergio Perez talán még azóta is csak ámul, hogy mit rontott el.

A Ferrariknak nem jött össze ez a hétvége. Az első rajtkockából induló Charles Leclerc a 17. körben esett ki. Nem lehetett tudni, hogy önhibájából vagy autója meghibásodása miatt. Később a monacói magát hibáztatta, s megtört autójában ülve, mélyből kibukó fájdalmas ordítása is éreztette óriási elégedettlenségét. Csapattársa, Carlos Sainz a mezőny végéről rajtolt el Kevin Magnussennel egyetemben, mivel mindkettejük autójában motor alkatrészeket cseréltek. A spanyol pilóta nagy küzdelmek árán végül az ötödik helyen ért csak célba.

Az Alpine hazai pályán a középmezőny csapatai közül a legjobb eredményt érte el. Fernando Alonso a hatodik, míg Esteban Ocon a nyolcadik helyen ért célba. Az Alpin-szendvicsben Lando Norrist találjuk, aki ismét jobb helyezést ért el csapattársánál, a kilencedik helyen célba érő Daniel Ricciardónál. Ami fontosabb, mindkét McLaren pilóta pontszerző lett. Az első tizet Lance Stroll zárja az Aston Martinnal. A Haas pilótáinak nem sikerült zsinórban a harmadik hétvégén is pontokat szereznie. Mick Schumacher a 15. lett, míg Kevin Magnussen Nicolas Latifivel ütközött és mindketten kiestek.

A Forma-1 ismét pihenés nélkül folytatódik a nyári szünet előtti utolsó futammal a Hungaroringen (2022. július 31.). Itt is telt ház várható, mind a nézők, mind nagyon sok Forma-1-es pilóta rettentően várja a mogyoródi futamot és vélhetően az utána jövő jól megérdemelt nyári vakációt is.

2022-es Forma-1-es Francia Nagydíj eredménye
1. Max Verstappen Red Bull 1:30:02.112
2. Lewis Hamilton Mercedes + 10.587
3. George Russell Mercedes + 16.495
4. Sergio Perez Red Bull + 17.310
5. Carlos Sainz Ferrari + 28.872
6. Fernando Alonso Alpine + 42.879
7. Lando Norris McLaren + 52.026
8. Esteban Ocon Alpine + 56.959
9. Daniel Ricciardo McLaren + 60.372
10. Lance Stroll Aston Martin + 62.549
11. Sebastian Vettel Aston Martin + 64.494
12. Pierre Gasly AlphaTauri + 65.448
13. Alexander Albon Williams + 68.565
14. Valtteri Bottas Alfa Romeo + 76.666
15. Mick Schumacher Haas + 80.394
16. Guanyu Zhou Alfa Romeo + 6 kör
17. Nicholas Latifi Williams Nem ért célba
18. Kevin Magnussen Haas Nem ért célba
19. Charles Leclerc Ferrari Nem ért célba
20. Juki Cunoda AlphaTauri Nem ért célba

A világbajnokság állása
Pilóták:
1. Max Verstappen 233 pont
2. Charles Leclerc 170 pont
3. Sergio Perez 163 pont
4. Carlos Sainz 144 pont
5. George Russell 143 pont
6. Lewis Hamilton 127 pont
7. Lando Norris 70 pont
8. Esteban Ocon 56 pont
9. Valtteri Bottas 46 pont
10. Fernando Alonso 37 pont

Konstruktőrök:
1. Red Bull 359 pont
2. Ferrari 303 pont
3. Mercedes 237 pont
4. McLaren 81 pont
5. Alpine 81 pont
6. Alfa Romeo 51 pont
7. Haas 34 pont
8. AlphaTauri 27 pont
9. Aston Martin 18 pont
10. Williams 3 pont