„Persze, hogy reméltem, hogy a dobogó közelébe kerülhetek, de nagyon trükkös körülmények voltak, viszont kitűnő stratégiánk volt. Nagyon reaktívak voltunk, mindig jó időben mentünk a bokszba. Volt néhány jó körünk, s még a 360 fokos pörgés ellenére is megnyertem a futamot.” – szögezte le a versenygyőztes holland.

A rajt előtt nagyon besötétedett az ég és elkezdett cseperedni az első. Hatalmas fordulat állt be az időjárásban péntek óta. Szombat délelőtt már nagyon megöntözte a pályát az eső, aztán a délutáni időmérő edzés már száraz pályán, de hűvös időben zajlott. George Russell meglepetés rajtelsőséget húzott be, ennek következtében a mezőny elejéről rajtolt a Mercedes fiatal britje. Az időjárásjelentés vasárnapra megbízhatónak bizonyult, délelőtt hatalmas esőzés csapott le Mogyoródra, délután tiszta körülmények között, néha kicsit csöpögő eső mellett zajlott a verseny. Az utolsó körben kezdett jókora esőzésbe, de az már nem szólt bele a végeredménybe.

Max Verstappen győzelmét senki sem várta ezen a hétvégén. Pályafutása 28. győzelmét szerezte a hihetetlen holland. A tizedik helyről rajtolt, egyszer megpörgött a pályán, s még így is őt intették le elsőként a 70 körös futam végén. Sokat harcolt a versenytársaival, s nagyon élvezte a versenyt. Úgy néz ki még egy pilóta belépett a Magyar Nagydíjról jó emlékekkel távozó autóversenyzők közé. A második helyezett Lewis Hamilton sem lehet elégedetlen. A 11. dobogós helyezését szerezte meg vasárnap a Mercedes pilótája. George Russell rajtelsőségét és második helyét is figyelembe véve nagyon erős teljesítményt tett le a Mercedes az asztalra. Russell álma vasárnap nem vált valóra, első pole-ját nem tudta győzelemre váltani, de látszik egyre nagyobbat lép előre a csillagos csapat. Érdekes módon teljesen más időjárási körülmények között zajlott a múlt hétvégi Francia Nagydíj és a mostani Magyar Nagydíj, a dobogósok személye azonban ugyanaz ugyanazon a helyen. A Red Bull és a Mercedes csapat tagjai elégedetten utazhatnak el az augusztusi nyári vakációra.

A Ferrari ismét kiábrándító hétvégén van túl. Charles Leclerc még a verseny elején a mezőny élére állt, s a gumiválasztást és a bokszbeállást érintő stratégiai bakik miatt a hatodik helyre esett vissza. Bár második a monacói az egyéni ponttáblán, de masszív 80 pontos lemaradással Verstappen mögött. Carlos Sainz negyedik lett, de neki is elrontották a bokszbeállását, ami miatt visszaesett a mezőnyben. Lesz min agyalnia a maranellói csapatnak a nyári szünet során, ha szeretné ledolgozni a lemaradását.

Sergio Perez teljesítményével úgy tűnik nem igazán elégedett a nagyon kritikus Dr. Helmut Markko a Red Bullnál. A mexikói pilóta elfáradhatott. Franciaországban a negyedik, ezúttal az ötödik hely jutott számára. Lando Norris bár felírta a nevét a Hungaroringen található „Bajnokok Falára”, de nem sikerült belépnie a hungaroringi győztesek sorába. A McLaren britje a hetedik lett, de még így is sokkal jobb helyen ért célba, mint az idén nagyon alulteljesítő csapattársa, Daniel Ricciardo, aki csak a 15. lett. Az ausztrál helye talán már megpecsételődött a csapatnál.

Az Alpine pilótái ezúttal is pontszerzők lettek. A nyolcadik és kilencedik helyen futott célba a tegnapelőtt szülinapos Fernando Alonso és Esteban Ocon. Az első tizet Sebastian Vettel zárja, akinek ez volt az utolsó magyarországi futama azután, hogy csütörtökön bejelentette év végi visszavonulását. Nagyon úgy tűnik, hogy nem igazán váltak be a Haas fejlesztései Kevin Magnussen autóján. A dán pilóta ugyanis az első tizen kívül, két hellyel a fejlesztések nélkül autózó Mick Schumacher mögött ért célba tizenhatodikként. A verseny egyetlen kiesője Valtteri Bottas volt, aki két körrel a verseny vége előtt állt félre autója meghibásodásával. Virtuális biztonsági autós fázis következett ekkor.

Rengetegen kilátogattak a mogyoródi versenypályára, itt is kitették vasárnap a megtelt táblát. 290 ezer nézőt látott vendégül a hétvége során a Hungaroring. Ezzel megdőlt a nézőcsúcs. A világ minden tájáról érkeztek vendégek éppúgy, mint nagyon sok magyar Forma-1-et szerető és értő rajongó is. Nagyszerű hangulatot teremtett ez a sok néző. A holland rajongók ide is eljöttek, még ha nem is a szokott számban, de aki eljött, az nem csalódott.

A Forma-1-es csapatok ezután pihenni mennek, ami rá is fér már a március óta utazó Forma-1-es cirkusz tagjaira. Folytatás 2022. augusztus 28-án, a Belga Nagydíjjal, a legendás Spa-Francorchamps-i pályán. Talán egy ideig megint ez lesz az utolsó Belga Nagydíj, így kihagyhatatlan esemény idén a rajongók számára.

2022-es Forma-1-es Magyar Nagydíj eredménye
1. Max Verstappen Red Bull 1:39:35.912
2. Lewis Hamilton Mercedes + 7.834
3. George Russell Mercedes + 12.337
4. Carlos Sainz Ferrari + 14.579
5. Sergio Perez Red Bull + 15.688
6. Charles Leclerc Ferrari + 16.047
7. Lando Norris McLaren + 78.300
8. Fernando Alonso Alpine + 1 kör
9. Esteban Ocon Alpine + 1 kör
10. Sebastian Vettel Aston Martin + 1 kör
11. Lance Stroll Aston Martin + 1 kör
12. Pierre Gasly AlphaTauri + 1 kör
13. Guanyu Zhou Alfa Romeo + 1 kör
14. Mick Schumacher Haas + 1 kör
15. Daniel Ricciardo McLaren + 1 kör
16. Kevin Magnussen Haas + 1 kör
17. Alexander Albon Williams + 1 kör
18. Nicholas Latifi Williams + 1 kör
19. Juki Cunoda AlphaTauri + 2 kör
20. Valtteri Bottas Alfa Romeo Nem ért célba

A világbajnokság állása
Pilóták:
1. Max Verstappen 258 pont
2. Charles Leclerc 178 pont
3. Sergio Perez 173 pont
4. George Russell 158 pont
5. Carlos Sainz 156 pont
6. Lewis Hamilton 146 pont
7. Lando Norris 76 pont
8. Esteban Ocon 58 pont
9. Valtteri Bottas 46 pont
10. Fernando Alonso 41 pont

Konstruktőrök:
1. Red Bull 431 pont
2. Ferrari 334 pont
3. Mercedes 304 pont
4. Alpine 99 pont
5. McLaren 95 pont
6. Alfa Romeo 51 pont
7. Haas 34 pont
8. AlphaTauri 27 pont
9. Aston Martin 20 pont
10. Williams 3 pont0