Japánban a ponttáblát vezető Fernando Alonsónak nem sikerült egy pontot sem gyűjtenie, így a mögötte álló Sebastian Vettel a győzelemmel négy pontnyira megközelítette a spanyol matadort. Ráadásul Vettel jó eséllyel pályázik a koreai győzelemre is. Igaz, az eddigi két jeongami futamból azért egyet (az elsőt!) Fernando Alonsónak is sikerült megnyernie, de az idén jóval gyengébb formáját hozó Ferrarinak össze kell szednie magát, ha a végső sikerre pályázik. „Láttuk, hogy a Red Bull ezen a hétvégén nagyon impozáns teljesítményt nyújtott, meg kell néznünk, hogy mit tehetünk azért, hogy hasonló fejlődést érjünk el – de kiderühet az is, hogy ez a pálya jobban feküdt nekik. Azt azért tudjuk, hogy a többiek is hajtanak és rá kell hatnunk a mérnökeinkre, hogy ők is hozzák a megfelelő fejlesztéseket.” – nyilatkozta Stefano Domenicali, a Ferrari csapatvezetője, aki a japán futam után Maranellóban beszélte át a következő lépéseket, mielőtt visszautazott Ázsiába.

Megjósolhatatlan a verseny végkimenetele, ha az elmúlt két év eredményeit vesszük alapul. 2010-ben a két ferraris pilóta még dobogón végzett, míg tavaly a Red Bull és a McLaren pilótái rúghattak labdába. Tavaly Sebastian hatalmas fölénnyel megnyerte a Koreai Nagydíjat, s mivel csapattársa, Mark Webber a dobogó harmadik fokára állhatott fel, a Red Bull begyűjtötte a távol-keleti pályán a konstruktőri világbajnoki címet. Az ezüstérmes helyen Lewis Hamilton ért célba.

Ami pedig a hétvégi futamot illeti, viszontagságos története van a jeongami pályának, hiszen 2010-ben alig két héttel a koreaiak legelső nagydíja előtt is még úgy nézett ki a Forma-1-es pálya környezete, mint egy háborús övezet, bár az aszfaltcsík kétségkívül készen állt a csapatok fogadására. Végül szabad utat kapott a pálya a Nemzetközi Automobil Szövetségtől (FIA) és megrendezték az első koreai futamot.

Grosjean visszafogja magát

A Lotus pilótáját folyamatos támadások és kritizálások érik rajtbalesetei miatt. Egy versenyre el is tiltották a fiatal tehetséget, de a Japán Nagydíj után úgy tűnik, még mindig képtelen baleset nélkül megúszni a rajtolást. Legutóbb Mark Webber osztotta ki a franciát amiatt, hogy belement a japán rajtot követően. „Szingapúr óta próbálok nagyon óvatos lenni a rajtoknál, így különösen frusztráló volt, hogy ismét bekövetkezett egy incidens Japánban. Az első kanyarba menet néztem Sergiót (Perez) a bal oldalamon és próbáltam elkerülni az ütközést vele. Nem vártam, hogy ilyen nagy sebességkülönbség lesz köztem és Mark között a kanyar előtti fékezéskor. Ekkor karamboloztunk.”- nyilatkozta a 26 éves pilóta.

„Buta hiba volt. Mark odajött hozzám a verseny után nyilvánvalóan nem túl boldogan, de bocsánatot kértem, és most már tovább kell lépnünk.” – tette hozzá. Romain Grosjean saját magának is árt, ha nem változtat, hiszen azt kockáztatja, hogy kiteszik a szűrét a Lotustól, pedig sokan a jövő világbajnokát látják benne.

A verseny és a pálya

A Koreai pályát is a német sztártervező Hermann Tilke álmodta meg, s a pálya 130.000 ember befogadására képes. Az aszfalt gyors, gyorsaság szempontjából a szepangi pályához hasonlít. A pálya széles hosszú egyenesei hajtűkanyarokban végződnek, s trükkös, technikás részei próbára teszi az autók tapadását. A Koreai Nagydíj október 14.-én helyi idő szerint 15 órakor veszi kezdetét (Európában reggel 8 órakor). Az, 5,615 km hosszú jeongami pályán a pilóták egy 55 körös versenyen mérik össze tudásukat. A teljes versenytáv 308.630 km. A pályarekordot Sebastian Vettel tartja (2011). Ideje 1 perc 39.605 másodperc. 2011-ben Sebastian Vettel nyerte meg a második Koreai Nagydíjat, így tehát Red Bull-siker született. A német pilóta ideje 1:38:01.994 volt. A második helyezett Lewis Hamilton (McLaren) lett. A bronzérmes helyen Mark Webber (Red Bull) ért célba.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!