Az Észak-Amerikai és a kínai piac számára fejlesztette ki a Volkswagen legújabb modelljét, az Atlas illetve Teramont néven piacra kerülő óriási méretű, de a keresztmotoros MQB alapra épülő három üléssoros szabadidő-autót. Az Egyesült Államokban 2,0 literes négyhengeres turbó (240 LE) és 3,6 literes VR6-os (280 LE) szívómotorral lehet majd megvásárolni, Kínában a négyhengeres mellett még új fejlesztésű, 2,5 literes, 300 lóerős biturbót lehet majd választani – utóbbi erőforrás várhatóan megjelenik majd európai autókban is.
vw2
Az Egyesült Államokban decembertől gyártott változatról vannak már pontosabb információk, eszerint a négyhengeres csak elsőkerékhajtással lesz megvásárolható, a VR6-osnál feláras lesz a 4Motionösszkerékhajtás, a váltó minden esetben hagyományos, 8 fokozatú automata. Meglepő módon amíg a LED-es fényszóró széria, a LED-es hátsó lámpáért már felárat kell fizetni. A karosszéria hossza 504 cm, szélessége 198 cm, magassága 177 cm, a tengelytáv 298 cm – jelenleg ez a legnagyobb VW személyautó.
vw3
A három üléssorról azt mondják, mindenhol kényelmesen elférnek az utasok, és a harmadik sorba még úgy is könnyen be lehet majd szállni, hogy a második üléssorból nem szereli ki az ember a gyermekülést. Feláras lesz a digitális műszeregység, a 12 hangszórós Fender hifi, a mindenféle internetes szolgáltatást és okostelefon-kapcsolódási lehetőséget biztosító Car-Net fejegység, a vezetéstámogató segédek teljes garmadája is elérhető lesz – szintén felár ellenében.

vw4

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!