Szeptember 14-28 között várják a felszámolók az ajánlatokat, az egyszerűség kedvéért mindössze két tételre lehet licitálni a csődbe ment Bertone cég vagyontárgyai közül. Az egyik maga a márkanév, amelyért legalább 3 millió eurót szeretnének kapni, a másik pedig az autómúzeum teljes gyűjteménye, amelyért legalább bruttó 2 130 022,40 eurót várnak.

Utóbbi egyébként meglepően alacsony összeg, hiszen a teljes dokumentációs tár, fényképtár és 79 darab jármű, köztük rengeteg prototípus vagy épp egy-egy szériaautó első példánya van. Például Lamborghini Miura is, ami önmagában is drágábban kel el az árveréseken az egész gyűjtemény kikiáltási áránál.

De olyan különlegesség is van a listán, mint egy 1987-es évjáratú, a Bertone által tuningolt megjelenésű Škoda Favorit, vagy az 1983-ban készített Opel Kadett E Cabriolet – az Opel Kadett E sorozatgyártása csak 1984-ben indult, a kabrió 1987-től volt megvásárolható.

Azt azonban számításba kell vennie a vásárlónak, hogy a gyűjteményt nem lehet feldarabolni, egyben kell tartani az értékesítést követően is, és a olasz Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma rendelettel szabályozta azt is, hogy annak Olaszországban kell maradnia.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!