A Dodge 1941 és 1945 között mintegy negyedmillió katonai teherautót gyártott összesen 38 változatban (köztük háromtengelyes vontatókat is), a köznyelvben a Weapon Carrier változat után egyszerűen WC-ként ismert a típus. Ebből fejlesztették ki 1946-ban a civil felhasználásra szánt Power Wagon kisteherautót, amely ugyan gyorsabb volt a katonai változatnál, de ez is csak 80 km/órás tempót jelentett.

A Legacy Classic Trucks nevű cég azért jött létre, hogy ezeket a legendás járműveket a mai kor technikájának és vásárlói elvárásainak megfelelően modernizálja. Minden átépítés azzal kezdődik, hogy felkutatnak egy donor járművet – a képeken látható piros autó 1947-ben készült, és Breckenridge városában 30 éven keresztül hókotróként szolgált, majd 1977-ben egy rönkházépítő vásárolta meg, és használta azt teherautónak a következő évtizedben, majd leállították.

A megmentést követően jött a teljes szétszerelés, az alváz-profilokat bedobozolják a jobb merevség érdekében, a karosszériát kijavítják, vagy szükség esetén újragyártják az egészet. A gyári kabinon kívül kérhető nyújtott fülke – Chevrolet Avalanche tetőt használnak és 50-es évekbeli Chevy pickup ablakokat -, a dupla fülke két darab eredeti fülke összehegesztésével készül.

Kérhető 6,2 literes GM small block szívó- vagy kompresszoros formában – utóbbi 585 LE/786 Nm teljesítményű – négyfokozatú automatikus váltóval. Van 3,9 literes négyhengeres Cummins turbódízel 150 LE/678 Nm teljesítménnyel, vagy 7,0 literes Hemi V8-as 430 LE/678 Nm teljesítménnyel, utóbbi erőforrások 5 fokozatú, kézi kapcsolású váltót kapnak. A feltöltött motoroknál az intercooler a platón elhelyezett „szerszámosdobozban” helyezkedik el, a dízelnél itt van még egy 189 literes kiegészítő üzemanyagtartály is.

Elöl Dana 60-as, hátul Dynatrac Pro 80-as futóművet használnak, ARB zárható differenciálművekkel, Warn zárható kerékagyakkal, a terepváltó Atlas gyártmányú. Fontos változás, hogy az eredeti laprugók helyett Bilstein 5100-as rugókat és lengéscsillapítók tartják a tengelyeket. Körben 34 centi átmérőjű, hűtött féktárcsákat használnak kétdugattyús nyergekkel; ez létszükséglet, hiszen 160 km/h feletti tempót is képes elérni az Legacy Classic Power Wagon. Persze egy ilyen átépítés nem olcsó, a legalapabb kivitel, amikor nem kell sokat dolgozni a karosszérián és a legolcsóbb erőforrást kéri az ügyfél, 185 000 dollárba kerül, a dupla fülkés változat például 250 000 dollárról indul, és akkor még ott vannak az egyedi kívánságok, amelyeket szívesen megvalósítanak, ha a megrendelő pénztárcája is úgy kívánja.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!