Hamarosan a Nürburgringen tesztelik a Mercedes-AMG One szuperautó prototípusát, és a gyár most ezt megelőzően közölt néhány hivatalos kémfotót és egy videót a még mindig teljesen álcázott újdonságról. Mindez annak köszönhető, hogy abba a fázisba ért a tesztelési folyamat, hogy már a teljes, 1000 lóerős rendszerteljesítményt is szabadjára engedték a mérnökök.

Most következik az, hogy tartóssági vizsgálatot végeznek a több villanymotorral segített 1,6 literes V6-os biturbóval, és maximális terhelés mellett fogják finomhangolni az aktív aerodinamikai elemeket. Annyival tud majd többet az F-1-ben is használt hajtásláncnál az utcai autó, hogy elektromos módban is lehet majd haladni vele. A 2017-ben bejelentett Mercedes-AMG One fejlesztését a hajtáslánccal tapasztalt problémák megoldása miatt kellett többször is meghosszabbítani, úgy tűnik, sikerült ezeket megoldani, így a tervek szerint 2021 második felében már utcára kerülhet a Mercedes-Benz F-1-technikás szuperautója.