A világ számos nagyvárosában építettek az autóvezetők továbbképzését szolgáló mesteriskolákat, vagy legalábbis a biztonságos manőverezés begyakorlásához alkalmas betonpályákat. Képeink a californiai San Francisco melletti mesteriskolában folyó elméleti és gyakorlati képzésről villant fel egy-egy részletet. Itt is – mint a világon másutt a hasonló iskolákban – a korrekt és ügyes vezetésre, a gépjármű feletti uralomra készítik fel a régi jogosítvánnyal rendelkezőket.

Bizonyára egy kicsit meghökkentő a címben felvetett kérdés, pedig szigorú önvizsgálattal érdemes volna legalább egyszer mérlegelni… Csaknem mindenkit megkísért egyszer a túlzó magabiztosság kisördöge: igyekszik elhitetni vele, hogy ő másoknál sokkal jobban vezet. És ha a tények a gyakorlatban nem ezt bizonyítják, a csalóka érzés – közlekedési érettség, tudatosság és tehetség hiányában – sok rossz vezetési manőver gyakran bajt hozó sugalmazója is lehet. Ilyen megfontolásból sportol például az autósok-motorosok nagy többsége. De hogyan? Nézzünk csak körül az utcán, az országúton! Szinte mindenütt autó- és motorversenyt látunk. Néha elég csupán egy szerény kísérlet az előzésre, és próbálkozásunk az előttünk haladóból tüstént sajátos reakciót vált ki: éppen fordítottat, mint ahogyan ezt a közlekedési szabályok előírják. Mert az előttünk haladó – ahelyett, hogy lassítana és ezzel lerövidítené az egyik legveszélyesebb manőverhez szükséges utat – kaján fölényérzettel még jobban beletapos a „jobb kocsija” gázpedáljába. Így robognak aztán vészjóslóan egymás mellett, mígnem feltűnik a szembejövő. De sokan áldozatául estek már – a kajánul bajt hozók közül is – a lovagiatlan szabálysértők gonoszkodásának…

Az autóvezetés valójában nagyon kellemes időtöltés: kikapcsolódás, sport, szórakozás – ahogy vesszük. De csupán azok számára, akiknek a tudása, közlekedési érzéke már felülkerekedett a kezdeti bizonytalanságon. Csak azok számára jelenthet tehát kikapcsolódást, akiknek a volán mögötti szorongását már az autó feletti teljes uralom, a minden helyzetben helyes manőverezést sugalmazó józan megfontolás érzése váltotta fel. És ezt is meg lehet tanulni…

Sokan a közlekedési lámpáknál füstölő-csikorgó gumikkal úgy indulnak, úgy kanyarodnak, mint a versenyeken a mestervezetők. Az ilyen manőverezés ez utóbbiak számára ott szükségszerű. Ám a nagyvárosi forgalomban az ilyesmi teljesen értelmetlen, nagyképű feltűnősködés. Az igazi mestervezető soha nem az utca gyalogos nézőközönsége előtt szokta bizonyítgatni vezetői rátermettségét (őket ott észre sem vesszük, mert szerényen és korrektül vezetnek), hanem az igazi vetélytársak között az igazi versenyeken. Persze azért lehet – és kell is – a lámpánál fürgén-elasztikusan elindulni. Motorunk ilyenkor a maximális fordulatszám mintegy harmadát pörgi. Ez éppen elég ahhoz, hogy ne füstölve, kipörögve, de azért késlekedés nélkül, az utat jól megragadva mozduljon meg alattunk a kerék. Feltéve persze, ha az előttünk álló is ilyen felfogásban indul el…

A korszerű autóknak ma már általában eléggé „rugalmas” az erőforrása. Vagyis a különböző erőátviteli fokozatokban kifejthető sebességértékek elég nagy intervallumon belül változhatnak a következő fokozatba kapcsolás feltétlen szükségessége, igénye nélkül. Azért természetesen motorunk rugalmasságával sem élhetünk vissza; a sebességváltót mindig az adott forgalmi viszonyok között kifejthető tempónak és az így elérhető nyomatéknak megfelelően kell kapcsolnunk. Ezt az elővigyázatosságot és kíméletet motorunk hosszabb élettartammal és tovább megőrzött „frissességgel” hálálja vissza. Pedig sok régi autós is megfeledkezik néha arról, hogy a motor rugalmasságának is van határa. És arról is, hogy bármely fokozatba kapcsoljunk is, az adott erőforrás csak egy ugyanazon fordulatszám-tartománnyal rendelkezik. Ugyanakkor minden sebesség más és más fordulatszámot igényel a különböző fokozatokban, az előre- és visszakapcsolások alkalmával. A vezetést igazán kedvelő és mesterfokon érteni kívánó autós azonban nem tévesztheti szem elől, hogy állandóan tanulnia kell. A tanulás gyakorlást jelent, a gyakorlás pedig azt, hogy többször megismételjük a nehezebb manővereket, amelyekkel veszélyes helyzetekben elkerülhetjük a nagyobb bajt. Elemezzük a közben elkövetett hibáinkat és céltudatosan ügyeljünk arra, hogy máskor ne kövessük el őket. A jó autózás nem a gépkocsival való ideges rángatózás: hirtelen fékezés, vijjogó gumikkal kanyarodás, lámpáktól füstölve elrobbanás. Ellenkezőleg…

Ahhoz, hogy az autóvezetés magasabb technikáját elsajátítsuk, érdemes volna néhány mesterfogást ellesni az igazán mestervezetőktől. Ezért i szorgalmazzuk olyan sokszor a hazai autós mesteriskola felállítását. Ez lehetővé tenné, hogy a több éves vezetési gyakorlat alatt jól-rosszul beidegzett vezetésmódszertani szokásainkat elemezzük. És alapvetően: megtanuljuk, jól begyakoroljuk, hogy veszélyes helyzetben sodródva habozás nélkül mit kell tennünk a baj elkerülésére. Szembe kell néznünk tehát azzal a ténnyel, hogy bármilyen szép, modern vonalú és jó legyen is a kocsink, a biztonság érzetéhez önmagában véve ez még kevés. Céltudatos elméleti és gyakorlati vezetésmódszertani edzés nélkül nincs sok esélyünk arra, hogy igazán jó vezetőnek érezhessük magunkat. Még kevésbé arra, hogy a forgalom ritmusához, írott és íratlan szabályaihoz egyaránt alkalmazkodó, ugyanakkor korrektül vezetni is tudó környezetünk is annak tartson minket.

Almássy Tibor

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!