Nemrég vásárolta meg az olasz ATS autómárka névhasználati jogát Piero Jacometti, aki rögtön egy szuperautó-prototípust is bemutatott, mivel szövetkezett a Roberto Piatti tulajdonában lévő Torino Design céggel, amely lényegében már készre fejlesztette autóját. Így lett a Torino Design Super Sport-ból ATS Wild Twelve.

A tervek szerint jövőre indul a 20-30 autós sorozat, amelyet Campogalliano-ban készítenek majd, abban az üzemben, ahol egykor a Bugatti EB110-eseket is. A formáért a Centro Stile di Torino formatervező cég, azon belül is Giuliano Biasio felelt. A 4,4 méter hosszú, 2 méter széles és 1,2 méter magas karosszéria alumíniumból és karbonból készül.

Teljesen egyedi a technika, az ülések mögött egy 3,8 literes lökettérfogatú V10-es biturbó erőforrás található 9 fokozatú automatikus váltóval együtt, ami a hátsó kerekeket hajtja, ezen kívül van még két, az első kerekeket hajtó villanymotor – így lesz összkerékhajtású a vad 12-es -, a rendszerteljesítmény 860 lóerő, a rendszernyomaték 918 Nm. A 100 km/órás tempót 2,6 másodperc alatt, a 200 km/órás tempót 6,2 másodperc alatt éri el, a csúcssebesség 390 km/óra. A lítium-ion akkumulátorban tárolt energiával elektromos üzemmódban 30 km távolságra képes eljutni az ATS Wild Twelve. A vételárról még becslés szinten sincsenek információk.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!