Nemsokára ünnepli 75. születésnapját az Abarth márka, az eseményre pedig nagyon készül már az eddigi legerősebb utcai autójával, az akkumulátoros-elektromos Abarth 600e bemutatójára is várhatóan akkor kerül majd sor – az első számítógépes grafikát azért adták közre a 240 lóerős, elsőkerékhajtású modellről, mert megjelentek az első álcázatlan kémfotók az autóról. De ne szaladjunk annyira előre, hiszen már most megkezdi az ünneplést az olasz márka, az Abarth 695 75° Anniversario elnevezésű autóval búcsúztatják a belső égésű motort – mármint ez az utolsó különleges széria, a jövőben csak a villanyautók vásárlói örülhetnek majd ilyesminek.

 

A belső égésű motor lökettérfogatára utalnak az 1368-as darabszámmal, és természetesen a legerősebb változatban kerül beépítésre a turbós 4 hengeres az ünnepi modellbe, a teljesítmény 180 lóerő, a nyomaték 250 Nm. Így motorizálva 6,7 másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet a miniautó, az elérhető csúcs 225 km/óra, és magától értetődő, hogy az egykor a kipufogóiról híressé vált Abarth márka az elérhető leghangosabb aláfestést adja a búcsúszériának, tehát a Record Monza rendszert építik be.

Megjelenés tekintetében az egykori arany skorpió, azaz Scorpioneoro modellt másolják, de a tetőre óriási méretű skorpió-grafika kerül, az oldalfalon pedig nem a márkajelzés látható, hanem az, hogy keresztet vetettek a dugattyúkra. A 17 colos felniket aranyszínűre fényezik, a lyuggatott 305 mm átmérőjű tárcsákat feketére fényezett Brembo nyergek szorítják, és természetesen a Koni hangolt lengéscsillapítóit is megkapja a különlegesség. Az utastérben Alcantarával vonják be a Sabelt kagylóüléseket, a műszerfalat, egyedi az arany cérnával készített díszvarrás, és természetesen rengeteg a limitált szériára utaló logó és felirat.

Az összes elérhető gyári extra ott van az Abarth 695 75° Anniversario fedélzetén, a digitális klímától kezdve a Beats-hifin át a navigációs rendszerig. Németországban bruttó 37 900 eurós áron kínálják a limitált szériát.