A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ugyanis – az európai gyakorlat figyelembevételével – megvizsgálja a járművezetők számára tiltott magatartások tételes felsorolásának lehetőségét. A minisztérium pénteki tájékoztatása szerint így akár újabb tilalmak is kerülhetnek a KRESZ-be, így például a dohányzással, az étkezéssel, a GPS vagy a fedélzeti számítógép használatával, illetve a televíziózással és videózással kapcsolatban.

A szigorítás kérdését többek között az elmúlt napokban történt tragikus balesetek vetették fel.

A vezetés közbeni telefonálást ma is szigorúan büntetik A vezetés közbeni telefonálást ma is szigorúan büntetik

A karcagi balesetben, ahol öt ember: négy felnőtt és egy csecsemő halt meg, a vétkes autó sofőrje állítólag éppen a GPS-ét nyomkodta, amikor áttért a szemközti sávba, ahol a másik autóval frontálisan ütközött. A tételes felsorolás az ilyen és ehhez hasonló eseteket vélhetően nem előzné meg, de egy bekövetkező balesetnél a járművezető gondatlan magatartását súlyosbító körülményként vehetnék figyelembe.
 
A minisztérium arról egyelőre nem nyilatkozott, hogy várhatóan mikor kerül sor a tételes felsorolásra a KRESZ-ben, és arról sem, hogy pontosan mik lesznek a listán. Az azonban biztos, hogy a szaktárca alapvetően minden olyan járművezetői magatartást közlekedésbiztonsági szempontból nemkívánatosnak tekint, illetve veszélyesnek tart, amely elvonhatja a vezető figyelmét, vagy korlátozhatja a vezetéshez szükséges képességeit.

Így könnyen elképzelhető, hogy tilalom alá esik majd az evés, ivás, a dohányzás, a GPS kezelése, illetve bármi, ami lefoglalja a sofőr kezét és figyelmét.
 
Csak kihangosítóval
 
A szabályok egyelőre csak azt rögzítik, hogy tilos a járművezetési képességet hátrányosan befolyásoló szer (így például alkohol vagy kábítószer) hatása alatt állni, viszont a mobiltelefon használatának feltételeire már részletesen kitérnek.
 
Az előírás szerint a kézben tartott mobil használata vezetés közben tilos, ráadásul nemcsak itthon, de egész Európában is, mivel számos baleset okozója volt már. Ha a rendőrök tetten érik a szabálysértő sofőrt, tízezer forintos büntetést kap.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért