Nagyon készül már augusztus 29-ére a Porsche, hiszen akkor leplezi le a Cayenne szabadidő-autó harmadik generációját, amely a márka talán legfontosabb – legtöbb pénzt hozó – autója. Néhány meghívott újságíró már ki is próbálhatta az álcázott járművet, most újabb hivatalos kémfotók és -videó jelent meg.

Most azzal dicsekszik a Porsche, hogy az új Cayenne prototípusai nem csak virtuálisan vizsgáztak a legnehezebb körülmények között, de valóban elmentek a dubai sivatagba és a Halálvölgybe is, mindkét helyen 50+ °C-os hőmérsékleten kellett haladniuk, Alaszkában pedig -45 °C-os hidegben kellett helytállniuk.

A program intenzív részében egy hónap alatt 240 000 km-t tettek meg a prototípusok a világon mindenfelé, a nagyvárosi araszolástól kezdve a próba- és versenypályákon való száguldozásig beleértve. Nem csak a kanyargós Nürburgring Nordschleifén zajlott a tesztüzem, az olaszországi Nardo 12,6 km hosszúságú nagy sebességű oválján a tartós padlógázas haladást vizsgálták a mérnökök. Összesen 4,5 millió km-t teljesítettek a Porsche Cayenne prototípusok annak érdekében, hogy a vásárlóknak már kezdettől fogva ne okozzanak csalódást.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!