Nemrég jelentette be a Nissan, hogy az utóbbi 3 évben Japánban eladott összes autót visszahívják, mert a gyártósor végén nem megfelelően kvalifikált emberek végezték a műszaki vizsgáztatást. A helyzet nem javult, azaz továbbra is képzetlen emberek dolgoztak a műszaki vizsgáztatást végző részen, ezért most a következő két hétben nem fognak japán piacra termelni a Nissan üzemei – az exportpiacokra szánt autókat nem érinti ez az intézkedés, tehát a gyárak nem állnak le. Az NHK tévéadó azt is kiderítette, hogy valószínűleg már 20 éve hasonló módon végezték a Nissan gyáraiban a műszaki vizsgáztatást, Ishii Keiichi közlekedési miniszter szerint a hivatalos vizsgálat még tart, csak annak végén teszik közzé a jelentést. A Nissan ezzel kapcsolatban csak Saikawa Hiroto múlt héten adott interjújára utalt, amelyben azt nyilatkozta az elnök-vezérigazgató, hogy „a műszaki vizsgáztatást végző személyzet képzése az elmúlt 20 évben nem változott”, és hogy „ennek semmi köze a feltárt problémához”, amelyet a hatékonyságra való törekvés és a gyártóüzemek közötti rossz kommunikáció okozott.

A Nissan japán gyáraiban Augusztusban 79 300 járművet készítettek, ezek közül 27 600 volt belpiacos, tehát nagyjából harmadával csökken az intézkedés miatt a termelés két héten át.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!