A Volkswagen Sachsen GmbH aktuálisan 573 gyakornokot alkalmaz, közülük a legjobb 14 tapasztalt szakemberek segítségével, de saját erőből építette meg az ID.5 GTX Xcite nevű tanulmányt, amelyet a Locarno-i ID.Treffen találkozón mutattak be. Az első látványtervektől kezdve a fényezésen és a kárpitozáson át mindent a fiatalok készítettek, akiknek a munkáját tanácsokkal segítették a mérnökök.

A fiatalok klasszikus tuningfogások segítségével alakították át a külsőt, kiszélesítették a kerékjáratokat és a küszöbburkolatokat, egyedi 22 colos felniket terveztek, és a VW és a Lamborghini palettáról származó, fényes és matt finisű fényezést készítettek. Az utasteret Alcantara műbőr és egyéb műbőrök segítségével újrakárpitozták, a díszvarrást az ID hűtőrács-minta alapján alakították ki. Egyedi a hifi, a Gladen, a Musway és a Bang&Olufsen alkatrészeiből állították össze a 10 erősítős, összesen 2000 watt teljesítményű hangrendszert. A hangszórók és a technika mellett a csomagtérben még Teamgee H5 elektromos gördeszkának is jutott hely, amivel a sofőr a töltőpont és a végcél közötti távolságot tudja áthidalni – a többi utas meg gyalogol?

A technikához nem nyúltak, maradt a 299 lóerő rendszerteljesítményű, 2 hajtómotoros összkerékhajtás – nem programozták erősebbre, mint az ID.Xtreme-nél – és a 82 kWh kapacitású akkumulátor. A Volkswagen Sachsen gyakornokai 2014 óta – a 2020-as év volt a kivétel – 8 darab tanulmányt építettek.